Igen, befejeztem egy időre a nyelvvizsgákat, elég volt. Persze ha egyik sem sikerült, majd még próbálkozok, de bízom benne, hogy az egyik legalább megvan.
A magnóhallgatás és az olvasás szerintem sikerült, az írás hát nem tudom. Akár az is sikerülhetett, de az szubjektív, szal nem tudom megítélni. Július 10én lesz meg ennek az eredménye, két hét.
Kedden jön Kata!!!! Szal valszeg még kevesebbet fogok írni 1 hétig, de majd néha jelentkezem :)
Holnap Mellieha Natalyaval, csak napozunk, és relax :))