Tegnap késő este eldöntöttem, hogy felkelek 7kor és megnézem Gozot. Jó időt mondtak mára, és még úgy sem láttam, gondoltam milyen jó program lesz. Reggel azért elgoondolkodtam, hogy tényleg akarom e én ezt, de végülis felkeltem és elszántam magam :) Elbuszoztam Cirkewwaba (csirkevának ejtik), épp bent volt a hajó, vettem jegyet, 4,65 euróért, nem os volt sok, ráadsául mint kiderült oda vissza szól, visszafele is előkészítettem a kis 5 euromat, de nem láttam hol lehetne jegyet venni, és mindenki aki leszállt a buszról rögtön ment is be a hajóba, szal gondoltam, akkor valszeg ez retur jegy még jó hogy nem dobtam el :)) Amúgy a kutya nem figyelte, hogy van e jegyem vagy sem. Máltáról igen, ott rendes beléptetőrendszer van, de Gozórol semmi. Legalább hajóztam is egyet végre. Igaz nem a nyílt tengeren, de akkor is csak hajó volt a tengeren :) Hatalmas járgány volt. Kb 20-25 perc volt az út. Ja, még Máltán a kikötőben elvettem egy menetrendet és egy Gozo térképet, ugyan van nekem is, de ez olyan turistás térkép volt, és végülis nagyon jól jött, mert azt használtam. Gondoltam, hogy majd jól bebuszozom a szigetet, klassz lesz. Először is elmentem a fővárosba Victoriába. Ott elsétáltam a Citadellához, ott barangoltam egy csomót, nagyon tetszett. A kilátás is. És Gozo sokkal zöldebb, mint Málta. Kicsit nyugisabb is. De nem cserélek azért :) Két óra mőlva gondoltam, hogy elmegyek az Azure ablakhoz, ami egy természetes sziklaképződmény, és olyan mintha egy ablak lenne a tengerre a szigetről. Minden turista készít ott egy fotót, hát akartam az enyémet, meg gondoltam ott kicsit nyugizok, és elég is ennyi Gozóból elvégre nem kell egy nap alatt mindent megnézni, lesz még rá időm, alkalmam. Elmentem a buszállomásra, és szembesültem azzal a ténnyel, hogy az utolsó busz elment fél 12 kor, és nincs több, haha :D Szinte sehova nem megy busz délután, csak a kikötőbe és még egy vagy két helyre. Elment a kedvem kissé. 1 óra múlva ment volna egy busz a templomromhoz, ami még szintén érdekelt volna, de felháborított ez a dolog, hogy nincs busz máshova. Ezzel rákényszerítik a turistát, hogy taxizzon, béreljen jeepet, vagy minibuszt. Ami mondjuk, ha egy csoportról van szó, még oké, de egyedül nekem kvára nem éri meg. Szal úgy döntöttem elhagyom Gozót. 3 körül itthon is voltam. Még elmentem a zöldségeshez, mert holnara be kellett vásárolnom. Aztán hazajöttem, megebédeltem (sajtos, tejfölös tészta) és elbattyogtam az Arcadia szupermarketbe, mert zöldséghiányom volt. Nem kaptam mindent itt a közelben. Visszabuszoztam, mert már nem volt kedvem gyalogolni, elfáradtam és az a helyzet, hogy unom az utat hazafelé, változhatna kicsit a tájkép :)))) Egyébként a szoba hőmérséklete nem lett jobb, ha nagyon bemagyarázom, talán 1 fokkal melegebb van, de még mindig látszik a lehelletem, szal ez van, megtettünk mindent, ez nem lesz melegebb. Az a durva, hogy a fürdőszobában akkor is látszik a lehelletem, mikor be van gőzölve teljesen, ugyanis forró vízzel tusolok minimum 10-15 percig. Evvan. Holnap vacsoravendégeim lesznek. Byul és Bora jönnek :) Ők hoznak nekem koreai kaját én meg főzök nekik magyart. Muszáj paprikás krumplit készítenem megint, mert szerintem azt szeretni fogják, ha nem akkor sem bajlódtam vele túl sokat. :) Csinálok kókuszbombát is. Vettem szörpöt, kakaóport, a többi meg már meg volt hozzá. Ja kipróbáltam egy új dolgot, persze nem jó a kilóimnak, de finom haha :D A szörpre az volt írva, hogy ízesítő tejhez, szirup. Szal vettem tejet is és kipróbáltam milyen együtt és nagyon finom :)) Sajnos ... Csináltam egy rakat fotót, felteszek belőle néhányat, vagy sokat, még nem döntöttem el :)
Ez még valamelyik nap készült, mikor sétáltam haza, talán Sliemában készült, Éppen naplemente.
Sliema egyik utcája, alkonyodik.
A terápiás helyem, szintén akkor készült
St Julians. Jó, hogxy most már tudok ilyen esti képeket is készíteni. Nem mondom, hogy tökéletesek, de jobb, mint volt a másikkal.
Ezzel a hajóval mentem Gozora
Be kellett menni a fenekébe :)
Útközben. Ez Comino sziget, és ott valahol mögötte a Blue Lagoon, még azt sem láttam.
Nemsokára megérkezünk Gozora.
Megérkeztünk:) Ez a kikötő, még a hajóról fényképezve.
Odafele nagyon sokan voltak, visszafele éppen hogy lézengtünk páran.
Isten hozott Gozon!
Ez már Victoria, a főváros. Cuki kis utcák voltak:)
A Citadelláról a kilátás, Ilyen zöld volt tényleg!
Kicsit hasonlított Mdinára. Naná, mert az is fallal van körülvéve, meg ez is :)
Lépcső a mennybe :))
Kissé zsúfolt a főváros, mármint épületügyileg.
Lépcsők a pokolba :)
Kilátás.
Kicsit szórakoztam, készítettem néhány képet magamról, párat megmutatok:)
Megérkezett Gulliver Lilliputba:))
Ez a cica annyira megdermedt, mikor meglátott, hogy muszáj voltam lefotózni, pedig nagyon nem érdekelnek a macskák.
Volt sok kaktusz
Ez volt a belső kert, itt bóklásztam sokáig, nagyon tetszett.
Ez csak úgy tetszett, olyan sejtelmes volt:)
A katedrálist éppen felújítják. Nem mentem be, mert fizetős volt és elvből nem fizetek azért, hogy Isten házába bemehessek... Voltam egy másikban, ami ingyenes volt, ahogy annak lennie kell, kicsit pihentem ott :)
Kívülről a Citadella egy része
Minden nap piac van a központban, de ezek nem egy helyen vannak, hanem egy körzetben de különböző kis utcákban helyezkednek el.
34Ez egy bevásárlóközpont, haha :D Máltán a bevásárlóközpontok csak enyhe utánzatai a magyaroknak, gozoi, pedig enyhe utánzata a máltainak :)
És ott szürkék a buszok, nem olyan szép sárgák, mint Máltán :)