Tegnap este nem mentem el a suliba filmet nézni. Helyette a neten néztem a jóga tévét, az is nagyon jó angol gyakorlás, mert angolul van és még a hasznomra is válik, és nem kellett éjfélig fent lennem, miközben nagyon álmos voltam.
Ma reggel azzal kezdték a suliban, hogy beosztottak minket csoportokba. 6an vagyunk egy osztályban. 2 orosz csaj, 1 spanyol fickó, a kolumbiai spanyol lány, akivel volt a szóbeli tesztem, egy brazil csaj és én. Mindenki szimpi, kivéve az egyik oroszt. Hát az egy bunkó, aki ráadsául folyton okoskodik is, szal szükségem lesz a toleranciámra és a pozitív gondolkodásomra vele kapcsolatban. Azt a tanárt kaptam,akit szerettem volna, ez is egy pozitívum. Margaretnek hívják, én azt hittem kb 24-25 éves, de kiderült, hogy 38, nem semmi :)) Rövid bemutatkozás után fél vállról odavetette, hogy ez egy felsőfokú csoport, mikor is lefagyott az arcomról a mosoly és megkérdeztem, hogy mivan??? Utána jót röhögtünk, mondta, hogy látnom kellett volna az arcomat :D Lényeg az, hogy a brazil leányzó és én átugrottunk egy szintet. Ő is meg volt lepődve rendesen, beszélgettünk a szünetben. El is kezdtünk tanulni. Hát magas a léc, de végülis átgondoltam. Úgy érzem, hogy ez egy jó ösztönzőerő lesz nekem. Egyébként 3an középfokú, 3an felsőfokú nyelvvizsgára neveznek be, de együtt tanulunk. Ki tudja, lehet, hogy megpróbálom a felsőfokot is, majd meglátom márciusban. De végülis ez egy ajándék. 2 in 1 mint a head and shoulders :) Rengeteg szót kell megtanulnom, ma felét sem értettem miről volt szó, de majd belejövök :) Délután hazajöttem, készítettem paprikás krumplit zöldborsóval, és állítom, hogy isteni finom lett, de tényleg, büszke vagyok magamra, haha :)) Utána elbuszoztam Msidába, hogy onnan hazasétáljak, és útközben bemenjek az összes üzletbe, ahol el tudtam képzelni, hogy árulnak hajszárítót. Hát nem gondoltam még a hétvégén, hogy ekkora kihívás lesz a hajszárító vásárlás, de igen, az volt. Mármint hogy én olcsón akartam venni. Az volt a kihívás. Rosszul kezdődött a dolog, mert a legtööbb üzletben minden elképzelhető masina volt, de hajszárító pont nem. Ahol van vasaló, összes konyhai robotgép, hajvágó, villanyborotva, stb, miért nincs hajszárító??? Rejtély. Találtam 50 euróért. Végülis betévedtem egy boltba, ahova be volt zsúfolva mindenféle kütyüt és nagy nehezen a kupac aljárólk elvarázsoltak nekem egyet 27 euróért, de még azt is sokalltam. Kérdezte a fazon, hogy akarok e olcsóbbat, mondom ja, akarok. Erre hárman nekiálltak vadászni a hajszárító után, de sikertelenül, majd mondta a fickó, hogy ha várok két percet, akkor elszalad és hoz nekem. Kérdeztem mennyiért? Mondja 15 euro. Mondom jó, várok. bepattant a kocsiba, kb 5 perc múlva jött is a cuccal, fizettem, megszereztem. Nem mondom, hogy vállalok hajszárítást másoknak, de nekem megteszi :))) Ezek után hazasétáltam. Hazafele megálltam Charlenenal dumcsizni kicsit. Vittem neki egy family csomagolású túró rudi csomagot, aminek nagyon megörült, meg a tesója is, aki épp ott volt :)) Mondta, hogy ő nagyon boldog amiért én ilyen magas csoportba kerültem, mondtam hogy én még nem vagyok boldog, de lehet hogy később az leszek :) Aztán beszélgettünk még valamennyit és eljöttem. Ja, azt mondta, hogy a brazil csajjal együtt nagyon népszerűek lettünk a suliban, mert nem szoktak így átugrálni szinteket :D Mondta, hogy ha majd akarok költözni előtte szóljak neki, majd beajánl egy barátjának, aki ingatlanokkal foglalkozik és majd talál nekem valami klassz lakást (legalábbis esélyes hogy talál). Ezután elmentem még a Baystreetre, megnéztem mennyibe kerül egy nagy szótár, de végülis úgy döntöttem jó lesz az enyém is, ha majd nem elégít ki, akkor ráérek venni. Holnaptól azt is viszem a suliba, mert itt kell már. Majd hazabattyogtam. Ez egy naggyon jó taktika volt a hideg ellen, mert 7 óra előtt értem haza nem sokkal, tehát pár órával kevesebbet kell fagyoskodnom. Csak kialakítom a védekező rendszeremet :)
Ja, kaptunk házi feladatot is, de még nem foglalkoztam vele, lehet ma már nem is fogok, majd reggel ... Ma még lazítok, holnaptól kemény meló vár rám, előre! :D