Tegnap este teljesen leragadtam youtubeon. Először csak akartam hallgatni kis régi hobot, de végülis már nem emlékszem hogyan átkanyartam Kaszás Attilára. A fényév távolságot legalább 10szer megnéztem/meghallgattam. vallahogy kikerekedett a történet így utólag, hogy ő már nincs köztünk. Utána meghallgattam egyéb előadásait is, de kétség kívül ez volt a legütősebb. Nna.
Suliban megkaptuk a vizsgabeosztást, meg házirendet, miegymást. Fél 10kor kezdődik Sliemában a vizsga 5én. Külön kis busszal megyünk. 1 órakor lesz a szóbelim, az az utolsó felvonás. Izgi :) Ma nem kaptunk házi feladatot, hogy tanuljunk, pénteken próbavizsga, ha minden igaz, most kivételesen előre megmondta. Egyébként meg nincs jelentősége, hogy megmondja e vagy sem, mert úgysem tanulok arra külön, szal mindegy :)
Délután nekiestem a Sunday Timesnak. 120 oldal körül van. Emléksze, mikor 2 hónappal ezelőtt megvettem egy szintén ilyen vastag újságot, nem a times volt, alig értettem belőle valamit is, nagyon nehezemre esett. Nem mondom, hogy hú de mindent megértettem, de nagyjából értettem a cikkeket, amiket elolvastam. Hurrá :) Megnéztem azt is, hogy mennyibe kerülnek a lakások, ha pl venni akarnék itt egyet. Hát nem akarok haha :D A legolcsóbb 70ezer euro volt, kétszobás, nemtom már hol, ahol nem laknék. De találtam viszont 1millió 100 ezer euroért is. Na azt megnézném haha :))
Azt is megnéztem, hogy ha el akarnék kezdeni dolgozni (még nem akarok, de eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha ... ), akkor a vendéglátáson kívül esetleg lenne e valami esélyem másra. Ugyanis a vendéglátással úgy állok, mint a kisgyerek, aki nem akarja megenni a spenótot, de a szülei erőltetik, és most mélységesen azonosulni tudok ezzel a gyermekkel. Hát evvan. Na de van remény :) Igaz, hogy folyékony angolt kérnek némely adminisztrációs, esetlegesen magasabb szintű pozicióba, de a máltait nem kérik. Vagy csak elfelejtették beleírni a hirdetésbe. Mindenesetre ezzel kicsit megnyugodtam, majd a jövőmet tekintve ha maradok. Az álláshirdetéseket érdekes módon mindig azzal kezdik, hogy röviden bemutatják a céget. És igen, névvel, címmel, sokszor telefonszámmal ellátva. Nem csak annyi, hogy vezető multinacionális cég kereskedelmi vezetőt keres és a követelmények. Pffff. Na de könyörgöm, ,ha én nem akarok akárkinek dolgozni?? Szóval legtöbbnek honlapja fel van tüntetve, korrektül. Elvétve akad ügynökmeló is hirdetve, de nem az a túlnyomó többség. A teljes boldogsághoz az hiányzik, hogy a fizetést is beleírják, na de ne legyek telhetetlen :))
Hát ezzel töltöttem a délutánom. És nincs lekiismeretfurdalásom, hogy nem tanultam, mert ezt annak fogom fel. És mivel nincs senki aki ezt megcáfolja, vagy meggyőzzön az ellenkezőjéről, ezért ez így is van:) Ja, még mostam is egyet, és vasaltam is, mert nagy csodálkozásomra a ruháim megszáradtak, amiket szombaton este mostam ki. Pedig arra számítottam, hogy még teljesen vizesek, de valószinűleg a fűtésnek köszönhetően megszáradtak két nap alatt. Boldogság :)
Ma fizettem a tulajnak. Jelentem, spóroltam 3 eurot a múlt havi rezsihez képest haha :D És igazából nem változott semmi. Csak annyi, hogy a tv le van kapcsolva, mármint az áramról, és a netes modemem is lekapcsolom mindig, ha nem használom. Ezt Doris mondta még mikor volt az a vihar, amikor tönkrement pár cucc. Mellesleg a gépemet többet használtam és fűtök is pár napja az elektromos kütyüvel, néha több órát is maximumon, mégis az áramom kicsit kevesebb lett. Furcsa. A vizen nem tudok spórolni. Próbáltam, de az ugyanannyi lett, úgyhogy nem is aggasztom magam ez miatt, mert így sokkal lazább, ha nem foglalkozok vele, és akkor is ugyanannyit fogyasztok :)
Ma ennyi a történet. Eddig :) Nagy valószinűséggel semmi izgalmas nem történik amíg lefekszem :)