Nna, hazatértem. És még nem vagyok álmos. 7kor találkoztunk, illetve 7 után volt mire mindenki összecsődült. Spanyolok hozták a többi spanyolt is, szal nem tudom hányan lehettünk, kb 12-13an. Shin (osztálytárs, koreai) megpróbált foglalni pályát reggel, de nem voltak nála a jegyek és nem sikerült. Most meg fullos volt, pedig volt vagy 15 pálya, ha nem több. Lényeg az, hogy végülis 9re sikerült foglalni két pályát, mert hogy kettő kellett. Úgyhogy elmentünk pacevillebe, illetve egy páran előre mentek, mi meg páran lemaradtunk, mert Aram éhes volt, és pizzát vett, és megvártuk. A többiek beültek egy pubba, állítólag az a kedvenc helyük, mert közvetítenek spanyol meccseket nagy tévén, szal szeretik. Nna, ott voltnk háromnegyed 9ig, én egy sört ittam, a többiek meg ki mit. Sört, vizet, kólát, semmit. Jól elvoltunk. Közben összeálltaK a csapatok. Két kapitány volt Amaia (spanyol csajszi) és Shin volt a két kapitány és kő papír ollóval döntöttek, hogy ki választ magának csapattagot. Jelentősége nem volt sok:)) Nekem Amaia volt a kapitányom haha :)) Hát nagyon nagyon lemaradtunk:))) Amaia gyakorlatilag 10ből hatszor semmit sem tarolt le :)))) Már ezen röhögtünk. De jól szórakoztunk. Én sosem azért játszottam eddig bowlingot hogy nyerjek, vagy érdekeljen a végeredmény, szerintem vicces játék. Jó volt. :) Mikor elindultam nem nagyon volt kedvem hozzá. Legszivesebben maradtam volna itthon a takaró alatt. ALudtam előtte 1 órát. Utána letusoltam, de nagyon nagyon hideg volt, fáztam, a derekam is nagyon kész volt, be kellett járódnia. De mire odajutottunk, hogy játszunk, egész jó volt. Gondoltam megpróbálom és ha nem megy, akkor nem gurítok, de óvatos voltam és nem volt gond. Azért így élvezetesebb volt, mint csak nézni. Ja, a annyira eltököltem az időt. hogy sietnem kellett, el ne késsek (nem mintha gond lett volna, de én utálok késni), és a fényképezőgépet itthon felejtettem, pedig dirrekt feltöltöttem az aksikat. Majd holnap elkérem Jaeytől, ő fotózott, illetve az ő gépével fotóztak. Hát ennyi volt az este :) Végülis jól éreztem magam. :)
A bejegyzés trackback címe:
https://maltanvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr2772839
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.