Apám meghalt.

Először sírtam pár órát, utána összezavarodtam, majd megnyugodtam, békét érzek és szomorú vagyok.

Leírom az érzéseimet, ez az én gyászbeszédem...

Olyan ember volt, akire senki nem mondta azt, hogy milyen szeretetreméltó. Szerintem a legtöbben féltek tőle, irigyek voltak rá, vagy utálták. Nehéz gyermekkora volt, talán ez is az oka, hogy szerintem soha sem tudott igazán szeretni. Gondolkodtam, de mióta az eszemet tudom, soha nem mondta hogy szeret, és én sem mondtam neki soha hogy szeretem. Sok fájdalmat okozott nekem lelkileg, és nem is tudtam neki megbocsátani soha. Szerettem volna vele beszélgetni erről, de úgy éreztem, nem lehet. Egy szikla volt, és ebben az életben nem engedte volna megbontani a felszínt, esetleg idős korára. Úgy érzem, hogy ez életfeladatunk volt, mármint a kettőnk viszonya, és sajnos rosszul vizsgáztunk. Biztos én is hibás vagyok. Abban talán, hogy szó nélkül hagytam, meghagytam abban a hitében, hogy elhittem minden szavát.

A legfontosabb életében a pénz és annak a hajszolása volt. Mire ment vele? Felhalmozott csomó mindent, rengeteg anyagi dolgot, de ezeket nem vitte magával, akkor meg mi értelme volt? Semmi. Most már tudja ő is.

Örülök annak, hogy ilyen szépen ment át a túlvilágra. Ez a legszebb halál szerintem, elaludni és soha többet nem felébredni, illetve felébredni a lélekvilágban. Gondolom, nem könnyű most neki ott, de az biztos, hogy visszakapta bölcsességét, és most már mindent tisztán lát. Hitem szerint azok halnak meg idő előtt, akik teljesen kisiklanak, akik teljesen másképp élnek, mint ahogyan azt születésük előtt eltervezték, és már esély sincs arra, hogy visszatérjenek a helyes útra. A másik lehetőség, hogy eleve így volt elrendelve.

Az érzéseim. Először megdöbbenést éreztem, hogyhogy meghalhat ő is? Utána szépen fejtettem le az érzéseimet, a gyűlöletet, a haragot, a sértettséget, rengeteg tüskét, és végül is rátaláltam a szeretetre, ami egy Isten szeretetével, mert most meg tudtam bocsátani. Egyetlen oka van. Mert tudom, hogy most már Isten kezében van, és leomlott róla minden fal és gőg, nekem már nincs miért haragudnom, mindenki megkapja amit érdemel odaát. És itt nem a pokolra vagy a mennyre gondolok, abban nem hiszek, hanem a tanításra, a fejlődésre, a következő életre, a karmára. Békét érzek. És ami fontos, hogy most már bármikor tudok vele beszélni, vagy legalábbis hozzá, mert biztosan tudom, hogy megérti és hallja, mert ismét bölcs és igaz. Nincs több hazugság, nincs több gőg, nincs több sértettség, nincs több harag. Nyugodjék békében.

Pénteken hazautazom, szombaton lesz a temetés. Kedden jövök vissza. Addig szerintem nem írok. Szünet van ....