2008.10.29. 20:50| Szerző: malta

Suliban sokat kellett ma beszélni, jól elfáradtam. Ráadásul fél órával tovább tartotta Charlene az órát, mindenki boldog volt ez miatt haha :)) Suli után buszra fel, irány Quawra.

Anya jött csak elém, a gyerekek maradtak a szobában, mert jól elvoltak. Délelőtt hol elment a nap, hol visszajött, volt egy minimális eső is, úgyhogy nem sokat fürödtek, kártyáztak a szobában, vicceket meséltek, jól érezték magukat:)

Tegnap este hamar kidőltek, főleg Máté, nagyon el volt fáradva, mára kipihenték magukat :)

Felmentünk értük, összeszedtük őket, és lementük a kávézóba kajálni. Szendvicset ettünk, mert ott azt lehet csak, de nem akartunk most nagy  ebédet rendezni, gyerekek igazán nem is voltak éhesek, mert bekekszeztek. Átadtam Olga mamáék üzenetét Jankának, jót röhögött rajta :)

Utána elmentünk a kézműves faluba.

A buszsöfőrünk egy brutális állat volt haha :)))) Legalábbis kinézetre. Mentünk mint az őrült, úgy nyomta neki :)) Mellette ültünk, meg akartam nézni mennyivel megyünk, mennyire kínozza szegény buszt, de sajnos a kilóméteróra nem működött :))

Ta' Quali Kis pici hely még én sem voltam előtte. Nagyon tetszett mindannyiunknak, nekem főleg az üvegek tetszettek, de ez fog látszódni a képekből is, felteszem az összeset :) Sajnos egy csomó hely bezárt 4 kor, mi negyed 4 után értünk oda. De volt ami 5ig volt nyitva, így minden fajta kézművességből meg tudtunk nézni egyet egyet. Nem gondoltam, hogy ilyen korán bezárnak, hiába itt is már tél van. Keveseb a turista, nem éri meg nekik valszeg. Azért így is jól éreztük magunkat. Ezek után visszamentünk Quawrába, éppen jött egy busz, amit futva elértünk. Ott még sétáltunk egy jó nagyot. Janka mondta, hogy azért jó lesz már ha péntek lesz :)) Kicsit honvágya van, és hiányoznak a szülők, meg a nagyszülők.:) Feltettek a buszra, és ennyi. Most ilyen rövid voltam, fáradt vagyok és még a házim sincs kész ... A repülő 18 50kor érkezik Ferihegyre.

Képek:

A szobában még nem készítettem róluk fotót, ezt most pótoltam:)

Várunk az ebédre

Képnézegetés:)

Jó kis barnasör :))))

És egy kis vodka-narancs :)))

A szenyák

Mikor felszálltunk a buszra, teljesen üres volt, még sofőr sem volt :)

A falu a semmi közepén volt, már ami itt semmi, véletlen van egy rész, ami nincs belakva, haha :))

Olyan, mintha ez másik időpontban készült volna, de nem :P

"Fal"mászás :)

Csábos nézés:)

Egy ékszerbolt bejárata, belül elfelejtettem fotózni ...

Ez úgy tűnik, én vagyok:)

Ez pedig anyukám:)

A kerámia műhelyben

Dolgozik a bácsi:)

Máltai lovagok

Nagyon tetszettek az ajándékboltok, olyan szép szinesek voltak:)

Ólomkatonahadsereg

Másik ajándékbolt

Üvegbolt, ez nem annyira tetszett

Másik üvegbolt, ez már jobb volt :)

Üvegműves gondolkodóban:)

Kedves volt, hogy így pózolt :))

Készül a valami, nem tudtam kivenni, mi:)

Itt nyuszi készül:)

Itt kész van :)

Az ajándékbolt részleg, hatalmas nagy volt, és gyönyörű szinek voltak, imádtam:)

Micsoda csapat :)

Szép így egyben:)

Voltak festmények is, persze üvegből.

Janka gondolkodik, melyik nyuszit is válassza szuvenírnek, végülis kiszámolással döntött:)

Szép szép szép:)

Hajóóóóó

Még egy ajándékbolt:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 |   | 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maltanvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr47739301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olgalaci 2008.10.30. 20:50:01

szia szilvi azt hiszem jó is meg rossz is neked hogy letelt anyuéknak a hét te is elfáradtál biztos ,hogy levoltál kőtve de meg du is.az meg biztos őrült jó lehetet,hogy ott voltak a hazaiak, főleg anyud és öcséd. szóval ez a büdös kölyök kinevetet. majd adok neki ha hazajön ..egy puszit. már nekünk is hiányzik. akkor gózoba nem is tudtatok elmenni,hát persze őket még a fürdés jobban érdekli. gondolom te szép fokozatossan bejársz mindent.mi is voltunk pár éve de ha sikerül még vissza mennénk mert sok minden kimaradt. mi csak magunkba voltunk baráti társasággal idegen vezetö nélkül. sok helyre nem mentünk el,például ezt a kézmüves falut sem láttuk .ha véletlen kint ragadsz majd el kalauzolsz minket akkorára már te mindent ismersz .már pénteken ti már nem találkoztok ,vagy még igen;na jó éjszakát puszi .olga

malta 2008.10.30. 21:15:23

Úgy volt, hogy Gozora az első nap megyünk, de szerintem jobban érezték magukat a tengerparton. Szívesen idegenvezetek, ha még itt leszek:)))
Holnap még találkozunk, kimegyek a reptérre, mert az időmbe belefér. Jó éjt:)
süti beállítások módosítása