2008.10.06. 14:32| Szerző: malta

Tegnap lázas semmitevéssel foglalkoztam:) Najó, azért csináltam valamit. Kb így nézett ki a napom. Reggel a szokásos teendőim után lementem ide szembe a játszótérre, ott vannak padok, meg mégis csak olyan park fíling van ott, és olyan szépen sütött a nap. Kiültem oda, és megcsináltam a házi feladatomat, plusz, mivel letelt a két hét, és nem pakoltak át sehova, most már írhatok a könyvembe, megpróbáltam megoldani újra a feladatokat, ezzel is tanulva. Mondhatom fejlődtem :)) Még azért kell ismételnem. Majd miután ezt meguntam, elmentem a szupermarketbe, hogy vegyek valami kajának valót, gondoltam főzök valamit. Elmentem, vettem is cuccokat, de végül is rájöttem, hogy nincs is kedvem főzni :)) Ezután elmentem kicsit netezni, buheráltam a skypeot, mert nem tudtam bejelentkezni. Próbálkoztam mindennel, de végül is csináltam egy új felhasználónevet. cilvija2.

Utána hazajöttem, és kb két órát angoloztam. Befejeztem még a házit, és átírtam a másik füzetembe a lényeget, közben próbáltam memorizálni. Ja, még dél körül, vagy nem sokkal utána, hívott Lackó, hogy akkor találkozunk e este (még valamikor a hét közepén volt róla szó, hogy valszeg vasárnap este tudunk talizni). Mondtam persze, én ráérek. Még nem tudta meddig dolgozik, abban maradtunk, hogy küld egy smst, hogy ha otthon van. Az angolozás után még pihenésképpen olvastam angolul. Vettem egy Sunday timest. 120 oldal, haha :) Egy könyv 12 euró, és nem is érdekel különösebben amiről szól, ez meg 1 euró, és végül is mindegy mit olvasok, ha egyszer úgysme érdekel. Sőt az ujság jobban érdekel, mert legalább látom mi van itt Máltán. Majd valóban pihiztem kicsit, fél 7 körül írt Lackó, hogy otthon van. Összeszedtem magam és elbattyogtam hozzá. Jót beszélgettünk:) És ittunk rosét. Nem volt rossz bor. Lackó ugyan eléggé fintorogva itta, de azért mert nem szereti a bort, javasoltam szeresse meg, de azért hősiesen itta :)) Jó volt rendesen beszélgetni, nem kellett keresni a szavakat, hogy is mondják angolul :) Ja a szombati esetre azt mondta, hogy a máltaiak ilyenek, szeretik a külföldi lányokat, szerinte ne foglalkozzak ilyenekkel. Vagy valami ilyesmi, végülis nem lettem okosabb. Mert tudjátok milyen az, amikor van egy csomó mondanivalód, és akkor olyan csapongós a beszélgetés, egy témához négyszer térsz vissza, mire be tudod fejezni, és lehet nem is fejeztük be teljesen ezt a témát :) De időközben már eldöntöttem magamban, hogy jobb ha nem bonyolódok ilyen ügyekbe :)

Tegnap egész nap, hogy ilyen lazítós napom volt, gondolkodtam sok mindenen. Főleg azon, hogy lehetne felgyorsítani a folyamatot, hogy átessek ezen az időszakon, hogy zavar nem tudok beszélni. Mertez zavar a leginkább. Nagyon kikészülök tőle. Ja, a másik ami nagyon zavar, hogy nem vagyok egy hangos típus, és nem szeretem a jópofizást sem. És itt mindenki olyan (majdnem). Szóval edzettem magam erre lelkileg, és próbálok bátrabb lenni, vagyis hangosabban beszélni és jópofizni, mert azzal is tanulok. De nehééééééz. Na ma így keltem fel, és gyakoroltam is a suliban :) Azért nem kiabáltam (még) :) Lackó mondta, hogy most már ő hangosabb mint a máltaiak, pedig nem volt az ő sem :))) Azért én nem szeretnék:)

Ma befizettem a vizsgadíjat, nincs visszaút. Nehéz elképzelnem, hogy kb 9 hét múlva én középfokon leszek angolból. Leégett a kajám :( Miközben írok, tettem fel rizottót főni, és hát leégett, megfeledkeztem róla. Azért megmentettem amit tudtam, most áztathatom az edényt egy darabig, pfff :)

Szombaton Notte Bianca volt az ünnep. És este volt csak igazán nagy banzáj, ahogy hallottam. Olyasmi mint nálunk a múzeumok éjszakája. Még nincs nagy múltja, harmadjára rendezték meg. Később folytatom....

Kellett neteznem, úgyhogy most ennyi és majd holnap jön a folytatás.

 |   | 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maltanvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr26699501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plaszter 2008.10.07. 00:25:53

NA pasizunk, pasizunk :D
HAt igen a deli ferfiak kicsit masabbak.
A jopofizas, kicsit furcsa az otthon szocializalodott embernek, de hozzalehet szokni. En szemelyszerint 5 honap alatt rengetegett vvaltoztam, sokkal kozvetlenebb lettem idegenekkel is, meg kiscit maskepp latom a vilagot, mint regen, s termeszetesen sokkal jobban erezem magam... de ennyit rolam.
Jah, es ne Legyel Depressziv, majd meg 2 het mulva is jon egy hullam, a lenyeg, hogy sokat mozogj tarsasagban, s foglald el magad(bar az mondjuk megy, ahogy olvasom)

Na puszi:
Jo napozast
es Udv
Innen az esos es kodos Albionbol(jah es nem Skociaban vok Anya!:D)

malta 2008.10.07. 17:38:05

Ezen az utolsó mondaton jót röhögtem, emlékszem mikor Mari mesélte, hogy nem vette a poént :))))
Nyilván elkerülhetetlen, hogy másképp lássuk a dolgokat, ha egy teljesen más közegbe kerülünk. De ez jó, mert így van összehasonlítási alapunk, és lehet tanulni új dolgokat. Most teljesen jól vagyok, de lehet lesz még hullámom, de majdcsak belejövök :)) Menjél szoliba, hogy kicsit élvezd a napsütést, illetve a filinget :P

Plaszter 2008.10.09. 17:36:55

HAt szoli az nem igen van, legalabb is en nem tudok rola. De nem gaz, olyan venasszonyok nyara van itt is, megint biciklivel jottem netezni, utanna meg megyek a SPA-ba edzeni, meg szaunazni, meg uszni, kis relaxacio. Amugy mar egy jo ideje van ez a gazdasagi valsag, en is a minimalis dolgokat veszem mar meg, mert gyujtok jovonyarra.. :D
süti beállítások módosítása