2008.12.06. 19:15| Szerző: malta

A buliban nem maradtam sokáig. Legeslegfőbb oka az volt, hogy nagyon fáradt voltam. Nem sikerült aludnom semmit sem, illetve mire elaludtam, kelnem kellett, kb 10 percet aludtam, utána nagyon jól esett felkelni. Eljátszottam a gondolattal, hogy én inkább mégsem megyek, de végülis elhatároztam magam, hogy na jó oké, menjünk. A kaja addigra elfogyott,, illetve ami maradt az mind hús volt, szal így jártam, nem kóstoltam koreai kaját. De Byullal majd összehozunk egy közös kajálást jövőre :) A sör 2,50 volt, pffff, a zene iszonyú hangos volt, szinte lehetetlen volt beszélgetni, én meg táncolni nem tudok, se nem szeretek, szal jobb híján éjfél után hazajöttem. Ennyit erről. Nem véletlen nem járok én bulizni :)

Mindezek után nem jól aludtam, mert hangos zene után nem tudok jót aludni. Pfff.

Ma Sliemában voltam, mert tegnap éjszaka megérkezett Péter (aki iwiwen keresett meg nem olyan rég), és elmentem meglátogatni, ja és hozott nekem Füstlit. Megkértem hozzon már, mert ha főzök, a paprikás krumpli Füstli nélkül nem az igazi :)) Bevágtam a fagyasztóba, mert a főzés elmarad, jó lesz jövőre. Beszélgettünk, és élveztünk a napsütést. Jelentem, ma kb 20 fok volt vagy még több és csomóan rövidnadrágban rohangáltak, hihi :))) Péter teljesen kész volt, hogy december 6án, rövid ujjú ingben ül a tengerparton, nem igazán tudta felfogni :)))) Kb fél 4 körül elindultam haza a tengerparton. Beszaladtam a szupermarketbe vásárolni, mert holnap nem biztos, hogy eljutok, hétfőn meg szerintem nem lesznek nyitva az üzletek, mert ünnep lesz. Hogy mit ünnepelnek fogalmam sincs. A boltban kitaláltam, hogy készítek egy fotósorozatot, miközben megyek haza. Ugyanis még igazából rendesen nem is fotóztam le, ahol élek, amit nap mint nap látok, amit unok. Furcsa, hogy az ember elkezd élni valahol, és onnantól kezdve nem tartja érdemesnek, hogy megörökítse fényképen. Miért van ez így? Ilyen hamar meg lehet szokni a látványt, biztos :) Na, most ezt én pótoltam. Tettem egy kis kitérőt a Baystreetre, Pacevilleben, hogy megmutassam a karácsonyi hangulatot. Egyébként pedig az útvonalamon készítettem képeket, Pacevilleben vettem egy pizzát, megettem a tengerparton és utána hazamentem. A végefelé kicsit sötétek a képek, mert közben lement a nap. Most olyan lesz, mintha hazakisérnétek :)) Gyertek velem :)

data.hu/get/924135/hazafele.ppt

Elnézést mindenkitől, de le kell tölteni először a gépre, majd megnyitni Power Pointtal vagy Openofficeszal.

 |   | 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maltanvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr49808124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamerun 2008.12.07. 16:40:40

Nekem nem igazán sikerült ez a letöltés. De lehet hogy, csak én vagyok béna. Na majd kérek segítséget.
Mindig újabb és újabb kihívások elé állítasz

malta 2008.12.07. 17:47:58

Huhh, bocsi, anyának sem sikerült vele valami :) kipróbáltam, mert ez nekem egyszerűbb volt, de akkor visszatérek a régi verzióhoz, felöntöm azt a rengeteg képet. Megcsinálom majd valamikor, ha lesz hozzá kedvem. 61 kép, elég húzós :)

ikonzs 2008.12.07. 17:50:38

Nekem már sikerült, az volt a baj, hogy türelmetlen voltam és nem vártam meg, hogy betöltődjenek a képek.... aztán rájöttem:)))

malta 2008.12.07. 17:51:54

Jajjdejó, akkor ügyes vagy :))) Akkor, azt mondom, hajrá Mari :D
süti beállítások módosítása