2008.09.25. 20:03| Szerző: malta

0925

Ma reggel esett az eső, úgyhogy gyors döntést kellett hoznom, hogy mit tegyek, mivel esernyőm az nincs. Úgy gondoltam próba cseresznye, megpróbálom a buszt, ha jön jön, ha nem jön, akkor megyek gyalog. Azért eltettem a szalmakalapomat, hogy ha nagyon esik, feltegyem valami kis védelemnek, de nagyon nem akartam ázott egérként beérkezni az iskolába. Ma már 9re kellett menni. Végülis mikor elindultam épp nem esett, de le akartam tesztelni a buszt is, úgy hogy tudom az utat, nem úgy ahogy vasárnap sikerült :) Fél órát vártam a buszra, de jött. És kiderült, hogy kb 5 perc alatt ott van a busz, és vasárnap amikor még nem tudtam hol járok, akkor a sofőr a másik végén tett le. Miután körbementünk ott mindenen. De most már tisztában vagyok legalább azzal hol lakok és hol tanulok :) haladok. Jó korán megérkezutemm így a suliba, várni kellett vagy 20 percet, akkor már esett az eső, beültem egy fedett helyre az udvaron, és odajött egy bulgár lány, akivel beszéltünk pár szót. Egy busszal jöttünk, utólag kiderült, de én nem láttam. Ő már eléggé fejlett lény angolból, gondolom mosolygott magában az erőlködésemen, de végülis megértett és én is értettem :) ma már élesben tanultunk. Nagyon elfáradtam. Sokat kellett koncentrálnom. Megint csoportokra oszlottunk, most mások voltak a partnereim, de természetesen egy spanyol és egy koreai :) AZ első szünetben várt rám egy lány egy kiadó szoba ajánlattal :) Bement Greghez, hogy tud e valakit aki lakást keres, és ő meg emlékezett rám (a végén mikor beszéltünk megkérdeztem, hogy végeztünk e mára, vagy várnom kell még esetleg, és akkor megnézte a nevem, gondolom erre emlékezett), és odairányította a csoportomhoz. Egy török lány, Máltán jár egyetemre,  harmadik éve. Szimpatikus volt. St. Juliansben van a lakás, nem messze a hoteltől. Meg is néztem suli után, ezért nem tudtam offline megírni a bejegyzésemet, úgyhogy lehet ez most kicsit szűkebb szavú lesz :) Nagyon tetszik. Szép nagy és világos. Két szoba van benne, az egyikben ő lakik, Serife nek hívják, a másikból vasárnap költözik ki a lakója. vaan egy nagy nappali, egy konyha, fürdőszoba és egy mosókonyha vagy valami olyasmi. Ja és egy erkély. Kérdeztem mennyire gyakran rendez partikat, mondta sosem. Ha eljönnek a barátai akkor általában elmennek beülni valahova. 300 euro egy hónapra plusz rezsi, és nem kér kauciót. Szerintem kiveszem. tegnap azon gondolkodtam, hogy mégis csak inkább St. Juliansen lenne jó a lakás, mert nem is vagyok bulizós fajta, minek akarok a suli közelében lakni? 20 perc séta még jól is esik. És ha valamit akarok úgyis be kell jönni St. Juliansre. És tessék, ma kapok egy ilyen ajánlatot. Lehetne kicsit olcsóbb is, de mindegy, ennyit rá szántam egyébként is. Ezután levonultam a tengerpartra, arra a helyre amit kinéztem magamnak az a megkövesedett homokos part. Az új csukámban már tudtam bandukolni gond nélkül :) Egy kicsit melege volt ugyan a lábamnak, de sebaj. Ja ez ... az időjárás enyhén őrült. A reggeli esőben már nem vettem hosszú újjút mert azt kitapasztaltam, hogy hiába esik, nincs hideg. Na de délután már így is majd lerohadt rólam a farmerhalászom. Oké, kimentem a parta, már alig vártam hogy levetkőzzek, de ott meg olyan szél volt, hogy ha picit is elment a nap, fáztam. De Serife is mondta, hogy nem tudta még megszokni 3 év alatt. :)) Ott napfürdőztem egy pár órát, talán kettőt, nem tudom, aztán beárnyékolt a fal :) Ezután felkerekedtem, hogy találjak egy alkalmas padot, ahol kicsit kisebb szél fúj és megírhassam a házi feladatomat, mert már az is volt. Nem is volt egyszerű, amilyen könnyen boldogultam a órán, házi feladatban voltak dolgok amit nem értettem, de az már úgy marad. Megcsináltam amit tudtam, a többit majd megbeszéljük holnap :)

Még kora délután telefonált anyukám, hogy a lakásügyem bonyolódik, úgyhogy gondoltam 6 óra körül visszatérek a főhadiszállásra, és keresek a neten szerződésmintát albérlethez, meg megírom a blogbejegyzésem is, de hazafele jövet először bementem a szupermarketbe, azzal a határozott szándékkal, hogy átnézem a 600 féle kenyeret, és választok valami olyat, ami egészséges. Találtam párat, választottam is, nem tudom bejön e, még nem ettem belőle, nem voltam éhes. Vettem még salátát, mert zöldséghiányban szenvedek, nem is ettem még zöldséget mióta itt vagyok, csak első nap vacsira a tésztához. Nem valami szépek a zöldségek, és drágák is. A gyümölcs is, na jó a banán nem drága, de pont azt szeretem a legkevésbé. Reggel szoktam eltenni útravalónak egy almát vagy egy narancsot, mert az van a hotelben a reggelinél kirakva. Most azt találtam ki, hogy a szobámban fogok reggelizni, a saját kenyeremet, és sajtot is vettem, meg salátát hozzá, és lemegyek az étterembe, elteszek vagy 3 narancsot vagy almát és megvan a gyümölcs adagom, legalább addig a pár napig amíg még itt lakom. 

Vissza is értem 6 körül ahogy terveztem, és most sokan voltatok online, úgyhogy jól eltelt az idő velem :) De nem adtam fel, csak megírtam a mai napi eseményeket is. Ma nem készítettem fotókat mert nem volt kedvem, de mindjárt csinálok egy képriportot a buszokról :) Számomra érdekes, hogy ennyi van belőlük, és olcsók is. 47 cent a legdrágább jegy. Vallettáig ennyiből megyek. Meg a következő sarokig. Olyan mint a helyi járatos jegyek nálunk. Nem számít hány megállót megyünk vagy hova.

 

 |   | 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://maltanvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr39681730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plaszter 2008.09.27. 15:42:46

NA csokolom csokolom!

Udvozlet innen Angliabol, remelem minden Okes veled, ha lesz idom olvasom a blogodat is, igy csak atfutottam!

Ciao
Atis

malta 2008.09.28. 10:04:37

Szia Atis :) Tudom, hogy sosincs időd, de ha jössz Máltára, szólj előtte egy héttel oké? :P
Minden jót neked Angliában!
Szilvi

ikonzs 2008.09.28. 19:24:43

Szia! Nagyon helyes kis lakásod van, teccik:)))

ikonzs 2008.09.28. 19:25:35

Csak kipróbáltam a kommenteket, sikerült:)) Anya

malta 2008.09.29. 18:09:04

Ügyes vagy Anyukám :)))
süti beállítások módosítása