0930
Valahogy nem elég nekem reggel majdnem két órahossza, hogy kényelmesen elkészüljek. De nem kelek korábban, majd igyekszem besűríteni mindent. Ja, és nem a sminkkel megy el az idő, tudjátok :) Próbálkozom még beosztani jobban, de nem akarok semmit sem elhagyni a reggeli szertartások közül, sőt még kéne hozzátenni, de azt már látom, hogy nem fog menni. A suliban most Bjul (nem így kell leírni, de így kell kiejteni) volt a partnerem, ő is koreai és lány. 21 éves, minden nap megy a fitnesz terembe. Addig addig beszélgettünk, míg kiderült ő is jógázik néha, meg taekwandozik. Kérdeztem tud e jógát valahol, és mondta, hogy a fitnessterembe, ahova jár, ott van talán minden vasárnap jóga. Majd utánanézek :) Újságokat láttam, amik a jógával kapcsolatosak, szal van remény :) Szünetben Charlene próbált meggyőzni, hogy vizsgázzak le, mert ez egy nagyszerű lehetőség nekem, én meg hagytam magam meggyőzni. Amúgy is hajlottam rá. Megnéztem most este neten, hogy milyen levelek is vannak a Cambridge nyelvvizsgában. Ez az intermediate PET ez a középfok és van 3 Certificate, amiből a második talán a mi felsőfokunkkal egyenlő, a harmadik fok, az meg olyan szint, mintha anyanyelvi angol lenne az illető. Tehát, ha mondjuk a 6 hónap után még ráhúznék 3 hónapot, elvileg lehetne felsőfokú nyelvvizsgám. Elgondolkodtató, na de nem szaladok ennyire előre :) Még csak két hete vagyok itt, nem is csak másfél. Még csak másfél??? Annyi minden történt, mintha már hónapok óta itt lennék. Na majd lelassulnak a történések szerintem. Utánanéztem, hogy lehetne eljutni Szicíliába hajóval, de úgy tűnik nem indítanak már hajót oda, csak repülős kirándulások vannak. Az meg nem élmény. Majd talán a nyáron, ha itt leszek. Vagy tavasszal. A suliban minden napra szerveznek többféle kirándulást programot. Szombaton lehet elmegyek egy kis körútra. Vagy csütörtökön egy éjszakai kirándulásra. Vagy Gozora jeepes szafarira. Ezek közül valamelyiket szeretném a héten megjátszani. Majd meglátom az időjárást is. Ma pl esett. Ja, vissza a suliba. A múltidős variációkat tanultuk tegnap is meg ma is, és nem csak nekem megy nehezen, hanem majdnem mindenkinek, úgyhogy Charlene úgy döntött, szükségünk van gyakorlásra, mert nem tudunk tovább menni, ezért adott egy tonna házi feladatot. De jó is volt tényleg, most már értek kettőt a háromból, a harmadikat azért nem annyira, mert abból nem adott feladatot, de azt használják a legritkábban. Suli után mivel esett az eső, főztem egy kis zöldséglevest, finom lett. :) Közben megcsináltam a fele házi feladatot. Aztán úgy döntöttem, nem érdekel, hogy elázok még utoljára, de csak elmegyek veszek egy esernyőt, mert ahogy elnézem szükségem lesz rá, meg akartam venni egy polifoamot is jógázni. Elmentem Pacevillebe. Én azt hittem, hogy ott csak egy szinten vannak üzletek, de kiderült, hogy három szinten. Illetve két szinten, a harmadikon, csak kocsmák, kajáldák vannak. A többi szinten is vannak, de a harmadikon csak az van. Nagy nezezen találtam egy üzletet, ahol árultak esernyőt. Angolul az esernyő umbrella. Nagyon tetszik. Nem tudtam, hogy ez a neve, ma tanultam meg :) Olyan jó kis dallamos kimondani, ÁMBRELLA, ez a kedvencem eddig :) Szóval vettem egy made in china mini esernyőt, most már ez is a felszerelésem része lesz. Nem lesz elég a táskám. Pedig elég nagy. Rendszeresen benne van a tankönyvem, a füzetem, a fényképező, fél liter víz, a napszemüvegem tokkal, egy alma, plusz még az alap cuccok, amik mindig benne vannak, ja és a mobilom. Na ehhez még hozzájön az umbrella. Így is olyan nehéz reggel a táskám, persze napközben fogy a víz, megeszem az almát, visszafele már jobb jönni. :) Na amit nem gondoltam, hogy a polifoam az ilyen nehéz ügy lesz. Nem akarok hazudni, de van kb 25 -30 üzlet ott egy helyen, és egyikben sem volt. Egy kicsit megszédítettek, mert először is az egyik helyen kiderítettem mi is a neve, hogy hogy kell kérnem. Javasolt a leányzó egy boltot, ott nem volt. Tovább mentem, még kívül is volt egy pár üzlet és az egyik sportboltban megkérdeztem van e ötlete hogy hol tudok venni, visszaküldött az adidas boltba, még jó hogy a földszinten volt, ott meg mondták hogy nincs, nézzem meg abban a boltban, ahonnan jöttem. A kör bezárult, haha :)) Nem baj, elindultam hazafele, és volt még egy sportbolt útközben, ott találtam is, igen ám, de nagyon drága egy darab műanyagért. 28 euró a kicsi, amit nem tudok mekkora, a normál meg 45 euró. Na annyit nem adok egy matracért. Majd holnap megkérdezem Charlenet van e ötlete, ha nincs, akkor vagy Anyukámat kérem meg, hogy hozza ki, vagy adja fel postán. Fene gondolta, hogy ez ilyen bonyolult feladat. Nem kell nekem nike matrac. Vettem még egy füzetet is, mert az enyémet összevissza firkálom, mert abban oldom meg a feladatokat is, mert a könyvet nem firkálom össze, még nem is lehet, de amúgy sem akarom. Szal vettem egy füzetet, amibe majd mindig átírom a lényeget, hogy egy helyen meglegyen. Hazaslattyogtam, immár esernyővel felszerelkezve, jó is volt, mert esett rendesen. Igaz odafele már szétáztam, de legalább visszafele nem :) Mert van egy jó kis ámbrellám :))) Megcsináltam a maradék házi feladatot, és megértettem a múltidő használatát, hogy mikor melyiket használjuk. Aztán átírtam az új füzetbe a lényeget, ezzel is átismételtem amit eddig vettünk. Lehet megtanulok spanyolul is, spanyolok a szomszédaim és olyan hangosan kommunikálnak! :) Aztán megvacsiztam. Zöldséglevest, piritóst és körözött utánzatot ettem. Hazafele jövet vettem a boltban túrót, brindza asszem, és joghurtot mert tejföl az itt nem terem. Tudja valaki, hogy van a tejföl angolul???? Nincs benne a szótárban.
Majd elsétáltam a wifi zónába, megnézni emaileket, és feltölteni a tegnapi napot. Necces volt, hogy esik e majd az eső vagy nem. Kicsit esett mikor mentem, de ahogy odaértem elállt, vittem szatyrot a laptop alá. De nem is akartam sokáig maradni. Megnézegettem még a nyelvvizsgákat és hazajöttem. Most meg írok :) Ezután jógázom egyet, tusolok, és alszok:)
Jaaa, még valami. Meg kell szoknom, csudajóóóó dolog. Megyek mint otthon, és közömbös arcokra számítok és mindig meglepődök, hogy rám mosolyognak az emberek. Olyan jó! Ha csak egy mondatot mondhatnék, mit szeretek a legjobban Máltán, akkor ezt emelném ki. Az emberek rád mosolyognak az utcán, csak úgy, természetesen!!! Szuper :)