2009.05.12. 07:10| Szerző: malta

Kata mégsem jön.

 |   | Szólj hozzá!
2009.05.11. 18:25| Szerző: malta

holnap jön Kata!!! :))))

 |   | Szólj hozzá!
2009.05.10. 12:33| Szerző: malta

Tegnap voltam megint a kedvencemnél. Juliana is jött velem. Illetve külön mentünk, de nem így terveztük :))) Már a múltkor mondta, hogy szeretné majd egyszer megnézni a kedvenc helyemet, majd szóljak ha megyek, és akkor eljönne velem. Múltkor mikor mentem akkor dolgozott, most viszont ráért. Megbeszéltük, hogy a buszon találkozunk, de ő rossz helyen állt, lekéste a buszt, én meg felszálltam, közben ő rájött, hogy rossz helyen van és küldött smst, de akkor már késő volt :)))) Úgyhogy külön mentünk, de megvártam Meliieha bayen a buszmegállóban. Mesélte a máltai barátjának, hogy hova megy, de az nem tudta miről van szó. Megkérdeztek még pár máltait, de senki nem tudta mi az az Anchor bay :)))) Mondtam neki, hogy ne is terjessze, mert addig jó, míg ilyen nyugis :))

Jó volt, napoztunk egy csomót. Csak pár helyen égtem le, ahol nem rendesen kentem be magam, mert elnagyjáztam (ezt így kell írni?). Tetszett neki nagyon a hely. Átmentünk Mellieha bayre is, mert akart fürdeni a tengerben, én kihagytam ezt a lehetőséget, még nagyon hideg. Hazafele jó volt, mert nem kellett buszoznunk, a barátja értünk jött, mert vége lett a meccsének (focista) és ráért, szal kényelmesen utaztunk haza, és nem mellesleg házhoz vittek :))

Ma főztem paprikás krumplit, mert kaptam a héten tv paprikát az egyik szupermarketben, és csináltam hozzá vegyes salátát is (ubi, para,paprika,zöldhagyma), úgyhogy jó étvágyat nekem az ebédhez :))))

Ezt Máténak fotóztam, sajnos gyorsan kellett előkapnom a gépet, és kicsit homályos lett, de ritkán látok ilyen halrohamot. Nem is tartott sokáig, 1 percig kb. Sliemában.

:)

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.05.08. 13:38| Szerző: malta

Sikerült a nyelvvizsgám!!!!! C az eredményem. Ja, 71%. Az olvasás az kivételesen jó lett, majdnem tökéletes,  a többi pedig minden határeset. A beszéden kicsit csodálkozok, és kicsit el is keserít, mert ennél jobban nem tudtam volna produkálni, szal elgondolkodtató, de egye fene a felsőfokon is megelégszek a határesettel :)))))

Egyébként én B eredményt kértem, de hát 4% híjja lett :) Nem vagyok elkeseredve. Ja ezt megálmodtam egyébként, csak álmomban el voltam keseredve a C eredményen, mert én B t akartam!!!

A szünetben még nem volt eredmény, mert Angliában a 10 óra az nálunk 11, szal elkértem magam Barrytől, hogy késnék a második óráról, mert annyira kiváncsi vagyok, hogy nem tudok várni :)) El is mentem  a sarokra újra 11 előtt nem sokkal, de nem tudtam megnyitni azz oldalt. Aztán facebookon fent volt Natalya, mert ma nem jött suliba, és megkértem hogy nézze meg az eredményemet, nagyon boldog voltam! Neki nem sikerült a felsőfok. :(

 

 |   | 2 komment
2009.05.07. 15:11| Szerző: malta

Huuu, már alig bírok magammal, nagyon kíváncsi vagyokj az eredményre :) Holnap viszem a laptopot, és megyek sünetben megnézem az eredményt. :)

Ma fél napot Sofieval voltam párban, mert kínlódott, és megint átültette a tanár, szal Jayt lecserélte Sofiera. Remélem nem végleges. Kb olyan mint egy 10 éves, és ha párban kell dolgozni, hát próbára teszi a türelmem.

Miután végeztünk, gyakoroltuk a magnóhallgatást Natalyaval, de nem a Cambridge vizsgára, hanem az IELTS re. Az a vizsga, amit ha nem sikerült a középfokom, megpróbálok júniusban. Natalya fizet magán órákat Gregnek (az igazgató), és ő készíti fel az IELTS vizsgra, mert ő megpróbálja most májusban és júniusban is. És megkérdezte, hogy akarom e gyakorolni a magnóhallgatást, mondtam persze. Úgyhogy szólt Gregnek, hogy adjon nekem is feladatlapot, és Greg nagyon rendes volt. Szépen elmagyarázott mindent, ott maradt velünk az első feladatnál és utána elmagyarázta, hogy mikre figyeljünk. Nagyon rendes fickó! Ja, és kérdezte, hogy minek nekem az IELTS, mondtam, hogy hát a diplomámhoz kell egy középfok, és ha most nem sikerült az FCE akkor megpróbálom, ha már ennyit tanultam, szeretnék a nyáron minimum egy középfokú nyelvvizsgát a kezemben. És mondta, hogy ha esetleg nem sikerült (bár ő biztos benne, hogy igen, amiért én irigyeltem, hogy ő ilyen biztos benne), akkor szerinte el tudja érni, hogy júniusban megengedjék, hogy vizsgázzak újra FCEből. Ami ugye azért durva, mert a jelentkezési határidő április 2a volt, és a legvégső határidő is letelt már, amikor is 50 euro késedelmi pótlékkal lehet jelentkezni, úgyhogy kikerekedett a szemem, de azzal indokolta, hogy Cambridgeben rettegnek tőle, bizonyos okok miatt, szal szerinte el tudja érni :)))) Mondtam neki, hogy tényleg, eléggé félelmetes :)))) Szerintem már annyit reklamált, jogosan, hogy inkább nem kezdenek ki vele :)))

Az IELTS magnóhallgatás kicsit különbözik attól, amit mi gyakorlunk, de összességében szerintem könnyebb. Legalábbis így elsőre úgy éreztem. Remélem nem kell tovább belemélyednem, mert sikerült az FCE! :)

Úgy tűnik, hogy végre beköszöntött a nyár ténylegesen. Tegnap is és ma is tök meleg volt, full napsütés, és előre láthatólag így is marad! Végre! Szerintem Kata tiszteletére :)))) Holnap megyek suli után napozni! :)

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.05.06. 21:16| Szerző: malta

Öööö. Eltűntem igen. :)

Semmi különös nem történt velem, vagy ha igen, azt elfelejtettem :))

Voltam Thomas bayen a hétvégén, de nem tetszett. Tavaly voltam már egyszer, akkor nagyon oda voltam meg vissza, de most ettem egy fagyit és visszajöttem. Végülis csak 2 órámba került az út oda is meg vissza is :))))

Kiolvastam 5 könyvet másfél hét alatt. Mintha érezném a szókincsemen. Volt, hogy nem mentem sehova, csak reggeltől estig olvastam, érdekes fantáziavilágba csöppentem :)) De most már visszatértem a valóságba, az sem rossz :))

Suli. Semmi különös. Hacsak annyi nem, hogy átültettek máshova, mint valami dedósokat, pff. A hollandok nagyon zajosak, nehéz koncentrálni az osztályban. Főleg mikor Barry kiad valami feladatot, aztán lemegy kávézni vagy fénymásolni és magára hagyja a csapatot, nahát akkor ezek elkezdenek dumálni, hogy nem tudok koncentrálni a feladatra, elég idegesítő. Natalyaval próbálunk koncentrálni úgy hogy egymással megbeszéljük a feladatot, néha sikerül kizárni a zajt, na de könyörgöm. Azért ez túl drága szórakozás. Tegnap a 2 srác részeg volt, nem aludtak, vagy ha igen, minimálisat, és a szokásosnál is zajosabbak voltak. Sofie, aki 19 éves meg mindig zajos, szal eléggé idegesítő volt. Úgy döntött Barry, hogy a srácokat szétülteti, és beültetett közéjük, aminek nem örültem mert azt jelentette, hogy nem tudok kicsit sem koncentrálni mert ezek rajtam keresztül folytatták. Ja, és mázli hogy épp reggel bedobtam egy csomag rágót a táskámba, mert olyan szinten piaszaguk volt, hogy nem győztem osztani nekik a rágót, hogy ne érezzem magam kocsmában :))) Junior el is aludt egyszer óra közben :))))) Reménykedtem, hogy Barry nem gondolta véglegesen az ültetést, de reggel mondta, hogy üljek oda, ahova tegnap ültetett, pfff. Szar ügy. De ma nem jött Jay, mert tegnap egész nap ivott, és éjszaka is, szal ma nem volt képes lábra állni, Junior viszont aludt inkább, szal egy fokkal jobb volt. Ja és a második órán kint voltunk a szabadban, nagyon meleg volt ma. Remélem most már így marad.

Pénteken meg tudom a középfokúm eredményt. Nagyon izgaott vagyok, Margaret is :))) Szoktunk találkozni a suliban, és mondta, hogy már ő is nagyon izgul.

Jövő héten kedden jön Kata!!!!! :)))))

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.25. 18:30| Szerző: malta

Igen, ma csodás idő volt. Egy napra kaptuk, mert holnapra már nem lesz ilyen szép. gyorsan ki is használtam és természetesen a kedvenc helyemre mentem :)) Mivel dél körül értem oda, megebédeltem először is, ettem egy vega burgert, sült krumplival, utána ettem egy nagy pohár fagyit sok sok gyümölccsel, közben pedig elsétáltam a sziklámhoz. Ott töltöttem az egész délutánt. Nagyon klassz volt! :)) Hazafele a busszal megálltunk tankolni, még ilyen sem volt, mindeki röhögött a buszon :)))) De kifigyeltem legalább, hogy működik a dolog. Oda kell menni egy géphez, ott betenni a pénzt előre, és utána tankolhatsz. Nem árt tudni :)

Tegnap suli után Mdinába mentem ebédelni! :))) Ettem egy levest és egy sütit, kicsit olvastam, majd hazajöttem. Szeretem ezeket a nyugis dolgokat. És azt is ha nem vagyok beszorítva a lakásba a hideg és az eső miatt.

Van egy új kedvenc filmem, kb 10szer láttam már, az a címe, hogy Twilight (Alkonyat). Tegnap csak úgy kiváncsiságból utána olvastam, hát tiniknek készült, valszeg azért tetszik :)))) Vannak benne vámpírok, meg akció, de főleg romantikus filmnek nevezném, és mivel tiniknek készült, nincs benne sok vér, meg hullmutogatás, vérszívás, stb. szal nekem nagyon bejön :))) Már tanultam belőle egy csomó új szót és kifejezést. Azelőtt a Notting Hillre voltam rákattanva, abból is tanultam egy csomó kifejezést. :) Hiába nekem ezek a lájtos filmek valók :))

Tavasz van (elvileg), sok színes virág van mindenfele

Már biztos unjátok ezeket a képeket, de muszáj felraknom, elkattintanom, nem csinálok sokat, csak párat mindig :)

 

Ha nem tudnám, hogy ez a tenger, lehet nem jönnék rá. Szépen csillogott :)

Találtam egy csapat csigát, illetve több is volt ott, de nem tudtam eldönteni, hogy ez egy gettó vagy inkább valami szabadidőközpont :))))))

 

 

 

 

 

 

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.23. 14:40| Szerző: malta

Tegnap óta megint van netem :) Reggel még nem volt, de délben már igen.

Tegnap lógtam a suliból, illetve nem is lógtam, hanem kivettem egy szabadnapot. Többet nem veszek ki csak úgy, majd ha Kata jön, akkor elhasználom a maradék kettőt és kész. Az előző csoportban nem használtam ki a 3 napomat, se azelőtt, de most jól esne több. Hát így megy ez :))

Az idő fos. Esik az eső folyton. Na jó néha megáll, kisüt a nap, aztán megint esik. Ma reggel nagyon durva volt. Minden úton folyó volt, alig tudtam úgy átmenni egyik oldalról a másikra, hogy közben ne legyen tele a cipőm vízzel. Nagy mázllim van ezzel a túra cipővel, hogy 1 centis vízben még nem ázik be. Mellesleg mára semmi esőt nem jósoltak, még tegnap este sem, sőt még reggel sem, miközben szakadt az eső, valami nem stimmel vagy az időjárás jelentéssel vagy magával az időjárással :))) Nah, ez legyen egyébként a legnagyobb problémám egész életemben. Jelenleg ez is, hehe :))))

Július 28án megyek haza. Két hét jógatábor, aztán még  pár hét és szeptemberben jövök vissza. Ez a terv :)

Máté jön július 21én egyedül, nagyfiúsan :))))

Tegnap este Natalya küldött smst, hogy találkozik Julianaval, menjek én is Sliemába. Ez volt fél 9kor este. Hát gondoltam, én mire oda eljutok, buszom sincs már, az utolsó buszt ha el akarom érni, akkor max 1 órát tölthetek velük, több időmbe kerül eljutni oda vissza. Szal nemet mondtam. De aztán meggyőztek, végülis úgy gondoltam, hogy hazajövök taxival, 10 euro. Több is veszett Mohácsnál :)) Hmm, ezt a közmondást pl nem ismerik angolul az biztos. Miközben írok, közben csomószor angolul fogalmazódik meg először a mondat bennem, és utána fordítom magyarra. Tetszik :))

Szóval kb háromnegyed 10 re odaértem hozzájuk. Borozgattunk. Konkrétan megittunk 3 üveg bort :)))) Jó volt, jót beszélgettünk. Ja, és nem kellett taxiznom, mert Juliana barátja hazafuvarozott kocsival. 5 perc volt az egész. Hihetetlen. Nekem fél óra ha nem számolom bele a várakozást a buszra, mert kb 15 perc míg beérek st juliansre, majd onnan még kb 10 perc busszal, szal legyen 25 perc. De ezz közvetlen út volt :)

Néhány fotó:

Ez a tejföl. :) A barna nem jó, mert nagyon zsíros, azt össze kellett kevernem a kékkel, hogy egyáltalán meg tudjam enni, nem volt szívem kidobni, mégis csak tejföl :))) A kék viszont tökéletes :))

Ezen el voltam képedve. Hihetetlenül poros Málta, és persze így a lakások is. Mivel most már én takarítok magamnak, így most szembesültem vele, mennyi kosz össze tud gyűlni. Ezt úgy nézzétek, hogy 3 nappal előtte sepregettem össze. Azóta ennyi összejött. És ez így van minden alkalommal. Utálok takarítani, de itt muszáj, nem lehet halogatni, legalábbis a sepregetést :)

Ezt késleltetéssel készítettem :)

Ezt a pincér készítette. Csinált párat, de egyik sem lett valami szuper, de mondjuk ez a legnormálisabb :)

 

 

 

 

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.20. 18:08| Szerző: malta

A hétvégén tök szar idő volt. Ki sem dugtam az orrom, hehe :)) Szombaton nem is tudom mit csináltam, semmi különöset. Jaaa, de, József Attila verseket olvasgattam és hallgattam a neten. Vasárnap tanultam, elvoltam.

Ma mikor hazamentem kiírta nekem a böngészőm, hogy kihasználtam a letöltési limitemet, szal csak helyi lapokat böngészhetek, ami rohadtul nem érdekel, szal eljöttem a burger kingbe. Egyébként ma egész nap esett az eső. Most állt el délután 4kor. Azért jöttem be. Nem is vettem észre, hogy letöltöttem 25 giga cuccot. De így belegondolva rengeteg filmet leszedtem, aztán le is töröltem, mert olyan szinten gagyik voltak, hogy még a nyelvgyakorlásért sem bírtam megnézni őket :))

De sebaj, 23án új hónap kezdődik, addig meg csak meg leszek valahogy :))))

Pussz.

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.15. 20:31| Szerző: malta

Az idő végre  nagyon szép! Vasárnap még be kellett kapcsolnom a klímát is, hogy fűtsön, annyira hideg volt. Teljesen téli fílingem volt. Brrr. Ma meg lent napoztam a parton, micsoda kontraszt! :)

A suli uncsi. Viszont megállapítottam, hogy nagyon messze vagyok ettől a szinttől. Én nem tudom, hogy kerültem ide. Késő bánat. Ha az első héten is komolyabban belemélyedünk, akkor még válthattam volna csoportot, de nagyon lazán kezdtünk és elhittem, hogy itt a helyem. De tévedtem. Nincs visszaút, csak megemlíítettem. Barry (a tanár) megjegyezte, hogy nagyon szegényes a szókincsünk, olvassunk minden nap legalább fél-1 órát. Na most itt leakadtam, mert oké, hogy nekem szegényes a szókincsem, 7 hónap alatt természetesen nem tudtam felszedni annyit, amennyi ehhez a szinthez elegendő, de a hollandok szuper a szókincse (szerintem), ők ebben npnek fel, néznek angolul tévét, rádiót hallgatnak, olvasnak, szal ha nekik 20 év alatt nem sikerült elegendő szókincset felszedniük, hát akkor én mit szóljak???? :))))) Na ez itt vicces volt, persze kínombann nevettem magamban :))) De hát mindegy, ragad ami ragad, fejlődök és kész. Nem érdemes rajta görcsölni sokat. Ma és tegnap annyi volt csak a házi, hogy olvassunk  másfél órát. Nem tudom írtam e, de egy Terry Pratchett könyvet olvasok, nagyon vicces. Barry is jóváhagyta, mert persze látni akarta, ki mit olvas. :) Jah, kiderült, hogy "csak" 69 éves :)))

Ma Natalyaval napoztunk a parton. Én ugyan nem fürdőruhában, mert reggel még nem számítottam arra, hogy ennyire jó idő lesz, de ő hazament átöltözni és úgy jött le a partra. Jó volt. Megállapítottuk, hogy Málta az ellentmondások országa. :) Ami a legdurvább ellentmondás, hogy köztudottan szigorúan vallásos sziget, több mint 300 templommal, még a buszon is imádkoznak, emellett pedig rengeteg a homoszexuális, akiket teljes mértékben tolerálnak, teljesen simán együtt élnek, gondolom a szülők nem rajonganak érte, de nincs ilyen irányú diszkrimináció.

Holnap viszek fürdőruhát is :)

Jaaa, előkerült a magamutogató fickó.  Asszem tavaly már írtam róla. Néha felbukkan, meztelenül mászkál a suli melletti parkban, és követi a lányokat. (nem csinál velük semmit, csak megy utánuk és felhívja magára a figyelmet) Hát tegnap valaki odaszólt, és hát ő volt az, lóbálta a micsodáját, pfff. Teljesen kiakadtam, hogy lehet hogy ez szabadon rohangál. Mellette 20 méterre gyerekek játszottak a szüleikkel. Ez meg ott mutogatja magát meztelenül. Hihetetlen. Későn jutott eszünkbe (Natalyaval voltam), hogy le kellett volna videózni. Talán nem tudnak vele mit kezdeni, mert nincs bizonyíték ellene. Elhatároztam, ha legközelebb újra összefutok vele, akkor lefilmezem és feljelentem.

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.13. 13:49| Szerző: malta

Az elmúlt hetekben kicsit ellustultam, mert sokkal egyszerűbb volt netezni, csacsogni, és mindenfélével eltölteni az időt, ahelyett, hogy tanultam volna, olvastam volna, jógáztam volna, stb. Úgy hogy ma reggel úgy ébredtem, hogy a héten nem netezek. Az emailjeimet megnézem, meg persze egy-két elmaradhatatlan oldalt, de ennyi. Szóval emailben vagyok elérhető. A jövő héten majd meglátjuk :)) Pussz mindenkinek!

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.11. 16:37| Szerző: malta

Tegnap délután mégis el akartam menni vallási fesztivált nézni, de a buszsofőr eldöntötte helyettem, hogy nem megyek :)) Nem állt meg a busz, mert fullos volt. Mindenki oda ment, de nem lettem depressziós ettől. Mostam, tanultam, semmi különös. Ja deeee, volt valami különös. Este lefoglaltuk Katalinnak a repjegyet, szal érkezik május 12én délután és egy hetet marad! :)))))

Ma gondoltam megyek a kedvenc helyemre, az jól bevált, de sajnos alul öltöztem. Csak egy pólóban voltam, és kevésnek bizonyult. Na de nem rohanok ennyire előre. Mentem le St Juliansre, a buszhoz, és egyszercsak veszélyhelyzetbe kerültem. Egy kutya (hálistennek nem egy óriási méretű, mondjuk méretre akkor mint egy  spániel) mint az őrült rohant felém ugatva, és láttam megcélozta a lábamat. Megijedtem rendesen, és nem is gondolkodtam, hanem a tudatalattim átvette a hatalmat (mint minden vészhelyzetben eddig életem során) és szembefordultam a kutyával és gyakorlatilag én támadtam először, vagyis azt a látszatott keltettem. Dobbantottam a lábammal és kiabáltam vele, erre beijedt és elszaladt. A gazdája meg 20 méterrel arrébb beszélgetett, még csak figyelemre sem méltatta a dögöt. Pfff...

Szal elmentem Melliehára, nem mentem el a sziklákhoz, mert fáztam, és ott még hűvösebb van fent, csak lementem a partra, lefeküdtem a törölközőmre és betakaróztam a brazil kendőmmel (anyukámtól kaptam szuvenír), de még így sem volt az igazi. Úgy döntöttem haza megyek inkább. A buszon viszont kitaláltam, hogy veszek még tejfölt, és elmentem az orosz boltba és felvásároltam az összeset :))) Nem kell megijedni, csak 4 doboz volt. És tök jó, mert most már ehetek rakott dolgokat is, amiket nagyon szeretek, de csak tejföllel! Most éppen rakott karfiolt és rakott krumplit készítek :)) Ja és vettem grízt is tejbegríznek, meg céklát és csemege ubit is. Jól eltelt a mai napom, semmit sem csináltam. Na de majd holnap hátha :))) Azért ne sajnáljatok, haha :))

Jah, Rozi bejelentkezett, szerencsésen hazaért :))

Ne egyetek sok sonkát!

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.10. 14:28| Szerző: malta

Mindenkinek nagyon boldog Húsvétot! :)

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.10. 14:15| Szerző: malta

Ma elsétáltam, hogy megnézzem hol van az a hülye orosz bolt, és megtaláltam. Meglepetésemre nyitva volt, nem számítottam rá, nagypéntek van. És volt tejföl, vettem, meg is ettem az egyik dobozzal, és pontosan olyan mint az otthoni!!!!!! Vége a tejföl utáni sóvárgásnak :))))) Éljen!!!!

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.10. 10:13| Szerző: malta

A héten volt néhány nap, amikor nem unatkoztam az órán, haladunk :)

Furcsa, hogy alig kapunk házit, nem ehhez vagyok szokva. De mivel nem vagyok lelkes, így örülök is neki, és bízom abban, hogy a tanár tudja mit csinál, és így is készek leszünk levizsgázni, várhatóan eredményesen.

Múlt hétvégén voltam a szerelmemnél. Csodaszép volt. Jah, tettem fel egy videót is.

Itt a link : www.vimeo.com/4003903

És néhány kép:

Annyira jó idő volt, hogy már voltak napozók és néhány bátor fürdőző is. Ez Mellieha bay

 

Hihetetlen, milyen nyugi van ott.

Pár száz méterre ott van Popeye Village, millió ember néha, turistalátványosság, plusz a helyiek is előszeretettel látogatják. És akkor kicsit arrébb sétálunk, és mintha elvágták volna a zsivalyt. Csak a csend. Ez a szikla meg amúgyis teljesen el van kerítve, ha megnézitek a videót, akkor látszik. A tenger zúgását hallottam csak és néha pár legyet :)) Ja, meg néha egy-egy motorcsónakot, mert a popeye faluból elviszik egy körre a turistákat.

Vasárnap délután Adriennel voltam, oda adta a cuccokat, amiket anyukám küldött az ő szüleivel.

A napokkal most nem vagyok tisztában mi hogy volt :) De nagyjából az volt a program, hogy suli után haza, majd vissza a partra, és ott kemény relaxálás :))

Ja, egyik nap elmentünk Natalyaval Vallettába, mert jelentkeztünk egy próbavizsgára. Van egy olyan nevezetű vizsga, hogy IELTS. Más jellegű, mint a Cambridge, amire én készülök, de hát az is angol. Natalya párhuzamosan próbálja mindkettő, mert neki kell egy felsőfok még a nyáron. Mondta, hogy júniusban is van vizsga. Úgyhogy én kitaláltam magamnak, hogy ha május elején kiderül, hogy valamilyen véletlen folytán nem sikerült a középfokom, akkor megpróbálom az IELTS vizsgát, mindenféle felkészülés nélkül, mert úgyis bennel leszek még a tanulásban. Június 17én van a rendes vizsgám, ez pedig 26án lenne. Szóval Greg (az igazgató) kapott egy emailt, hogy lehet jelentkezni ingyenesen egy ilyen próbavizsgára, hogy mégis lássák a tanulók, hogy hogyan néz ki, és adnak egy durva értékelést, amiből láthatod, hogy milyen szinten vagy. Mivel Greg tudja, hogy Natalya akarja csinálni, így szólt neki, ő meg nekem. Kb 15 hely van erre a próbatesztre, úgyhogy még aznap elmentünk  Vallettába és jelentkeztünk. Utána megkajáltunk. Na aznap nem mentem a tengerpartra. Bár előtte való nap azt terveztük, hogy találkozunk Julianaval is és megyünk napozni, vittük is a fürdőruhát meg törölközőt, de hát csak megsétáltattuk Vallettába :)))

Tegnap volt Adrienn utolsó napja Máltán, ha minden igaz, már Frankfurtban van a tranzitban. Szal tegnap vele voltam, bejártuk még az összes környező ajándékboltot, mert nem volt ideje a 3 hónapban vásárolni, haha :)))))))))))

Csináltunk pár fotót, közben sírtunk a röhögéstől,  mert némelyik olyan lett, hogy ... na azokat nem teszem fel :)))))

 

 

Nah, ez még a legfinomabb, amin röhögtünk egy csomót. Olyan mintha én egy szörnyet látnék, Adrienn meg csak mosolyog szépen (mert nem volt rajta a szemüvege, ő nem látta)

Itt ma munkaszüneti nap van. Óriási nagy banzáj lesz délután mindenfelé, de főleg Mostában. Gondolkoztam, hogy elmegyek, de eddig elmentem minden ilyen nagyobb fesztiválra és nem igazán jött be, mert annyi ember van egy helyen és semmit sem látok rendesen és közben mozdulni sem lehet. Szal úgy döntöttem, kihagyom.

A nemzeti húsvéti édesség a Figolla. Mandulás, csokis süti. Nem rossz, de nem is jó. Mindenesetre vettem egyet tegnap :)

Íme:

Szerintem egy hétig fogom enni :)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 |   | 1 komment
2009.04.06. 21:25| Szerző: malta

Nem volt kedvem írni, ez a nagy helyzet.

Hétvégén lazítottam. Szuper jó idő volt, már van egy kis színem is :)

A suliban semmi különös. Most először unatkozom az osztályban. Kissé lassú a tanár, és folyton nyelvtanozunk, meg olyan dolgokat veszönk, amiket tudok, de persze jó ismételni, csak ez a csoport most nem annyira érdekes, mint az előző kettő. De még kialakulhat. :)

Vettem még egy szótárt, de többet nem veszek. Már van 10 kiló szótáram ...

Állítólag van egy orosz bolt, ahol  árulnak tejfölt!!!! Holnap Natalya megmutatja. Kíváncsi vagyok :)))

Lehet, mostanában ritkábban fogok írni, lehet, hogy nem, ki tudja, hogy ez csak átmeneti nincskedvemírnidolog vagy tartós. Pussz.

 |   | 3 komment
2009.04.02. 17:15| Szerző: malta

Tegnap délután felpattantam és elmentem Sliemába, mert rájöttem, hogy alig van nyári cuccom.  A Zara nagyon népszerű, de én még nem néztem meg tüzetesebben, egyszer asszem voltam bent, de kb 3 percet töltöttem ott. Nem szeretek vásárolni, de most muszáj volt. És bevásároltam egész nyárra, majdnem :))

Ma nem teszteltünk. Beosztottak minket két osztályba. És a profi osztályba tettek. :)))) Profi vagyok, hehe :)))) Így a papát kaptam tanárnak, nem a csajt, akit nem bírok. Ma rájöttem miért nem bírom, eddig nem tudtam megmagyarázni. Azért, mert negatív a kisugárzása. Mindig morcos fejet vág, játsza az eszét. Szal megúsztam :))) A tanáromat Barry (Berri) nek hívják. Kb 70-80 éves. Kicsit nehezen értem amit mond, még magyarul is nehéz érteni egy ilyen idős embert néha, de szerintem pár nap és megszokom. Nagyon komolynak néz ki, de nagyon vicces :))))) És tele van sztorival, nyilván a korából fakadóan is. Szal jó lesz szerintem. 8an vagyunk az osztályban. Greg (az igazgató), mindenkivel beszélt, hogy mit javasol neki, melyik vizsgát csinálja meg. Nekem természetesen a felsőfokot mondta. a 8ból 4 nek javasolta a felsőfokot, 4nek a profit. Hozzátette, hogy ha meg akarom próbálni a profit, képes leszek rá, ha keményen tanulok, de ha biztosra akarok menni, válasszam a felsőfokot. Végülis 6an mennek profira, Natalya és én felsőfokra. Az osztálytársak helyesek. A bulgár lány ott dolgozik a recepción, Natalya, én és még 5 holland van a csoportban. Azért kiváncsi leszek, hogy bírják majd Paceville nélkül hosszú távon :))) Nyilvánvaló, hogy ezen a vizsgán nem lehet úgy átmenni, hogy bulizik és csak a suliban tanul az órán, akkor is másnaposan. Főleg, akik inkább felsőfok szinten vannak, mint profin.

Nagyon jó a szókincsük, úgy vettem észre, viszont a nyelvtant szinte egyáltalán nem tudják. Nálam pont fordítva van, de mivel többség holland, így nem a beszédre fogunk koncentrálni, hanem a nyelvtanra. Ami nem baj, mert legalább jobban rögzülnek a dolgok, elvégre én sem sokszor hallottam még a szabályokat, és a szókincsem az így is úgy is fejlődik.

Azért nagyon büszke vagyok magamra, bevallom :))) Szeptemberben kezdtem tanulni az angolt, most április van és a legmagasabb szintű csoportban vagyok és elvileg júniusban több mint nagy esélyem van a felsőfokra.  Greg velem példálózott, hogy én még most voltam középfokon, szal aki keményen dolgozik, az fejlődik. Miután beosztotta a csoportokat, megkérdezte, mit szólok? Mondtam meg vagyok lepődve, azt vártam, hogy a felsőfokra tesznek be. Nem néztem meg az eredményemet, de holnap megnézem, most már kiváncsi vagyok. Natalya is ki volt akadva, hogy mennyit fejlődtem, akar egy darabot az agyamból :))) Ő már 1 éve ugyanezen a szinten van, nem tud fejlődni, de mondtam neki, hogy most fejlődött, ne aggódjon :))

Vennem kell megint egy szótárt, mert amit januárban vettem és használtam eddig, az nem elég ehhez a szinthez. Barry szerint a tanuló szótárban 80ezer szó van és nekünk azt ismernünk kell mindet a kurzus végére, de remélem csak viccelt :)))))) Habár a proficiency szint az anyanyelvi szintnek felel meg. De ebbe inkább nem gondolok bele :)

Suli után lementem a partra, átnéztem az új dolgokat, amiket ma vettünk, nem sokat, ez még csak bemelegítés volt, házit sem kaptunk. De megfogadtam, hogy minden nap kivétel nélkül megtanulom az új szavakat, kifejezéseket, szabályokat, és akkor nem maradok le mint a múltkor (mármint ahhoz képest maradtam le, amit akartam, a többiekhez képest nem). Ma nem volt annyira jó idő, szal hazajöttem, mert néha még fáztam is, mikor elbújt a nap. Barry azt javasolta, hogy naponta minimum fél-1 órát olvassunk, ezt is megpróbálom megfogadni. Ha jó a könyv menni fog. Ez a Terry Pratchett könyv jó, amit vettem, nagyon vicces :)))

 |   | Szólj hozzá!
2009.04.01. 13:55| Szerző: malta

Nem derült ki még az új osztályom összetétele. Majdnem az összes holland (talán 2 kivétellel), plusz egy bulgár lány, Natalya és én ma felsőfok teszteket írtunk, és holnap is az lesz. Szóval első két nap levizsgáztam középfokból , most levizsgázok felsőfokból, és majd pénteken kiderül mi lesz. Az a helyzet, hogy az egyetlen tanár akihez nem akartam kerülni, felsőfokot tanít, szal nagy valószínűséggel az ő csoportjában leszek. Ja, most azt döntik el, hogy felsőfok, vagy professzionális szintű osztályba kerüljünk, mert ez a két osztály indul, sokan vagyunk, és ketten akarnak profi vizsgát, szal a kedvükért indul kurzus.

Ma nem volt olyan nagyon meleg, reggel még jól voltam felöltözve (halászgatya, póló), de mikor jöttem haza ez az összetétel már nem bizonyult elégnek, fáztam. De süt a nap. Asszem kifekszek az erkélyre napozni, hátha kicsit színesedek, nagyon fehér vagyok.

 |   | Szólj hozzá!
2009.03.31. 21:19| Szerző: malta

Ma teszteltünk megint. Nem  volt nehéz. Arra jöttem rá, hogy nekem kell kis szünet, hogy ülepedjen a tudásom. Talán jobb lenne úgy nyelvvizsgázni, hogy előtte való héten már nem tanulunk. Nagyon könnyűnek találtam a teszteket, és a beszéd is lazán megy. Egy holland sráccal voltam párban. Fele banda holland. Na nem vagyunk sokan, de akkor is. Jól elbeszélgettünk. Natalyaval is sokat beszélek és nagyon könnyedén megy. Már nem beszélek annyira lassan és megfontoltan, de így is helyes többségében. Szal elégedett vagyok.

Délután haza kellett jönnöm átöltözni, mert a farmer és egy vékony blúz meleg volt nagyon. Leégett a karom, és az arcom is pirult, barnult (mert azt kenem mindig). Holnap hivatalosan is napozni fogok :)) Ha így haladunk, 1 hónap múlva fürödhetek a tengerben :))) Jó nekem. :))

 

 |   | Szólj hozzá!
2009.03.30. 17:10| Szerző: malta

Szombaton végülis egyedül mentem kirándulni, mert Adriienn nem végzett a tanulással. Naxxarban a palota és a kert nagyon tetszett, érdemes volt elmenni, és kifizetni a 9 euros belépőt. Bár a kert gondolom még sokkal szebb nyáron, mikor minden növény virágzik, de így is tetszett, és el tudom képzelni milyen lehet mikor minden csupa színes. Mostában a dóm viszont kívülről nagyon szép, amit eddig is tudtam, de belülről csalódás volt. Sokkal inkább emlékeztetett egy színházteremre, mint egy templomra. Ráadásul annak ellenére, hogy milyen híres, szerintem totál giccses a díszítése, egyértelműen csalódásként éltem meg. Sose többet nem megyek be, kívülről viszont mindig megcsodálom :) Hamar végeztem, úgyhogy visszajöttem St Juliansre, és kicsit napoztam a Spinola öbölben egy padon. Aztán jött Adrienn is, kicsit beszélgettünk, és ennyi volt a napom. Igyekeztem időben lefeküdni, de 10 óra előtt nem sikerült elaludnom.

Hajnalban 4 kor (óraállítás után) felkeltem, összeszedtem magam, és elbattyogtam a találkozási pontra. Nagyon pontosan jött a busz. 5 20ra volt megbeszélve, és 5 19re ott volt. Én voltam az első utas. Felszedtük még Adriennt és még 2 másik emberkét, és mentünk a kikötőbe. Valamiért azt gondoltam, hogy Sliemából indulunk, és arra is készültünk, de semmi logika nem volt benne, ugyanis sosem láttunk ott nagyobb hajót, csak a helyi járatok vannak ott, de nem is gondoltam bele. Mindenesetre jól elszórakoztunk ezen, mert mikor mentünk befizetni, Adrienn javasolta, hogy ne kérjünk kisbuszt, mert az plusz költség, gyalogoljunk. De mondtam, hogy hajnalban még hagyján, de este fáradtak leszünk, én nem óhajtok gyalogloni még több mint 1 órát. Ezek szerint Vallettáig kellett volna gyalogolni reggel is éste is, hehe :))

A hajó profi volt, de sajnos tengeri beteg lettem. Az utolsó fél órában számoltam a perceket, nagyon rosszul voltam. Rossz volt belegondolni, hogy még hazafele is kell majd menni. Nagyok voltak a hullámok. Egyébként sem bírom a túlzottan zárt teret, állva sem, nem hogy utazás közben. problémám van buszon, ezek szerint hajón, repülőn, bár ott a fejfájáson kívül nem szokott egyéb bajom lenni, autóban vagy a vezető vagy az anyós ülésben érzem magam komfortosan, hátul nincs elég levegőm. Szal kicsit macerás vagyok. Nah, végülis odaértünk, ott várt egy emeletes busz idegenvezetővel. Nagyon jó volt a fickó, humoros volt és érdekes dolgokat mesélt, nem volt túl sok, nem volt túl kevés. Persze az első poénja a maffiával kapcsolatos volt, gondolom nem lehet kihagyni Szicíliában. Egyébként mondta, hogy már nem annyira vészes a  helyzet mint régen, ma már sokkal élhetőbb Szicília, ha esetleg oda akarnánk költözni :) Nem mondom, hogy nem bírnám elviselni :) Első állomás Pozzallo volt, ez a kikötőváros. Itt bementünk egy kávézóba, ahol lehetett pisilni, reggelizni. Ettünk croissant, mert Natalya a lelkemre kötötte, hogy ki ne hagyjam, mert isteni finom. Igaza volt. :)) Ezután 2 és fél órás buszozás után elmentünk az Etnához. Otthon kihagytam a havat, itt most volt benne részem. Jah, egyébként jó idő volt. Napot ugyan nem láttunk, egész nap szürkület volt, de kb 18-20 fok volt, szal kellemes. A hegyen nem, ott szél volt és hideg és hó. Még jó, hogy készültünk, mert mondták, vigyünk meleg cuccot, téli kabátot vittem és rétegesen öltöztem. Kellett is, mert lent melegem volt, fent fáztam. Az egyetlen dolog ami nem tetszett, hogy olyan helyen álltunk meg, ami messze volt a kráterektől. Ez még hagyján, de nem emelete ki kellően az idegenvezető, hogy ott vannak a kráterek és fel lehet menni. Megemlítette viszont a felvonót, ha jó idő lesz, amivel fel lehet menni a hegy tetejére, fejenként 26 euroért, de nem működött a felvonó, a szél miatt. Megspóroltam 26 eurót :))) Szóval megálltunk egy kajálda előtt, és mindenki beözönlött. Mondtam, hogy menjünk el a hegyhez először, addigra hátha lemegy a sor, mert nem szeretnék időt pocsékolni sorban állással, mikor itt vagyunk az Etnán. El is mentünk, meg is néztük,  hegyet másztunk, csúszkáltunk a hóban (nem szándékosan), majd visszamentünk, hogy hátha tudunk kajálni. Önkiszolgálós étterem volt, rendes kajával. De még mindig nagy  volt a sor. Mondtam, hogy én nem akarok időt vesztegetni, veszek péksüteményt, és megeszem gyorsan, aztán megyek még felderítem a terepet. Említette az idegenvezető a krátert,azt hittem ott van mellettünk, gondolta megnézem. Adrienn nem volt boldog, nem akart egyedül kajálni, de mondtam, hogy én nem jövök ide minden nap, és a kaja meg nem különösebben érdekel. Végül ő is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám, hamar megkajáltunk és elindultunk. Hát a kráter nem ott volt, ahol azt én gondoltam, viszont sokkal messzebb. Alig volt már időnk. Ja, megjegyzem a busz mindig pontosan elindult, mikor tervezte, nem tudom, hogy nagyon várakoztak volna e ránk, igazából létszám ellenőrzés se nagyon volt. Végülis elsiettünk az egyik kráterhez. Hatalmas szél volt. Szemünk, szánk, cipőnk tele lett apró lávaszemcsékkel, de felküzdöttük magunkat a tetejére, és fantasztikus látvány volt. Adrienn is örült, hogy a rendes ebéd helyett, inkább ezt választottuk :)))) Visszafele viszont meggyűlt a bajunk a széllel. Én még ilyen szélben nem menteltem. Sietnünk kellett, mert pár percünk volt, de szembeszéllel nagyon lassan haladtunk. Végülis elcsíptük pont a buszt :))) Szóval ez az egy dolog nem tetszett, hogy miért nem a kráter mellett állt le a busz, egyébként ott is volt egy kajálda, mert szerintem ez volt a lényeg. Havas hegyet mindenhol lehet látni (Máltán nem), de vulkáni krátereket nem, és az Etnának ez a lényege. Rajtunk kívül nem is ment el oda senki a buszról, pedig fullos volt, tehát kb 50 ember vagy több. Ezzel szemben megebédeltek. Azt is néztük, hogy volt a buszon egy nagy család, végig aludtak, amíg ment a busz, a Etnán kajáltak, majd megint aludtak, és a következő és egyben utolsó megállóhelyen szintén fagyiztak, és kajáltak. Ezért szerintem nagyon kár elmenni egy ilyen irándulásra. persze nem az én dolgom, csak furcsállottam. Utolsó megállónk, szintén két és fél óra buszozás után Modica, a csoki fővárosa volt. :)) Jól hangzik nem? :)))

Ebben a városban 500 ezren laknak, többen mint Máltán összesen :)))) Éppen dugó volt és őrület a városban, vasárnap délután, mindenki ráért. Nagyon hangulatos város, imádtam. :) Majd meglátjátok a képeken. Kóstoltunk csokit, ami nagyon különleges, és teljesen különbözik minden eddigi csokitól amit eddig kóstoltam. Mindenféle ízesítéssel árulják, nhány példa: vanília, ánizs, gyömbér, fahéj, banán, ananász, chili. Persze bevásároltunk :)))) Felmásztunk egy magas ponton lévő templomhoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás, és a templom is tetszett. Utána elmentünk sétálni, ettünk olasz fagyit, majd lejárt az időnk, és indultunk vissza a kikötőbe. Ja, még annyit, hogy az olaszok gátlástalanul megbámulnak. Mentünk, jött szembe néhány fickó, az egyik szabályosan belenézett az arcomba szemrebbenés nélkül. Visszafele megint találkoztunk velük, és akkor megint. Köpni nyelni nem tudtam, úgy meglepődtem :)))) De ezen kívül is volt, hogy olyan nyíltan bámult egynémelyik, hogy teljesen zavarba jöttem, nem vagyok ehhez hozzászokva. :)

Nagyon féltem a hajóúttól, biztos voltam benne, hogy hányni fogok és kész leszek mire hazaérünk. Aztán eszembe jutott, hogy hát mi a francért tanultam különféle technikákat, ha nem alkalmazom őket. :) Úgyhogy lementem alfába és elképzeltem, hogy milyen nagyszerűen utazok hazáig, és élvezem az egészet, mikor odaérünk, azt gondolom milyen hamar eltelt az idő, és milyen klassz volt :))) Képzeljétek, semmi bajom nem volt, tök hamar eltelt az idő, és jól éreztem magam :)))) Külön ültünk Adriennel, hogy kényelmesebb legyen, a cuccunkat is le tudjuk magunk mellé rakni. Elindultunk, becsuktam a szemem, kb 50 percig relaxáltam, elrepült az idő, és amikor nagyon hullámzott azt képzeltem, milyen kényelmesen ringatózik a hajó, milyen jól esik, és nem fordult fel a gyomrom, nem fájdult meg a fejem. A második felében az útnak csak pihentem csukott szemmel. Klassz volt. Reggel azt mondtam, soha többet nem ülök hajóra, inkább repülővel közlekedek, de este azt mondtam, miért ne, bármikor elmegyek bárhova hajóval :)))

Hazafele külön busszal mentünk Adriennel. Én egyedül voltam, úgyhogy házhoz vitettem magam. Meg is jegyezte a sofőr, hogy reggel jó hosszú utam volt, egyetértettem :))) 9 45kor már itthon voltam, de hullafáradt voltam. Rövid emailellenőrzés után mentem is aludni :)

Reggel 5ször szólt az ébresztő, ami azt jelenti, vagyis mindig szundira kapcsoltam, és 10 percenként szólt megint, hogy kéne kelni, úgyhogy az 5ik után nagy nehezen rávettem magam a kikászálódásra. Mivel nem voltam túl gyors, hamar eltelt az idő, késésben voltam. Lesiettem St Juliansre, hogy onnan majd megyek busszal, de ott meg dugó volt, mert építkezés van az egyik sarkon, és csak 1 sáv járható, rendőrök irányítják a forgalmat, de valami hiba csúszott a dologba és mindkét oldal beállt, mire megoldották, hatalmas dugó alakult ki. Kb 20 percet késsett a buszom, ha ezt előbb tudom, akkor inkább elsétálok a suliig, de nem tudtam. Kb negyed 10re értem oda, épp mentek be az épületbe, szal időben voltam. Megírtuk a szövegértés tesztet, könnyűnek találtam, utána kis szünet, majd a szókincs teszt. Azon Natalyaval ültünk egymás mellett és megbeszéltük a dolgokat. Azért hagytam benne hibát, mert nem vagyok tökéletes :))))) Reggel magammal vittem a fürdőlepedőt és az új könyvemet, de esett az eső, szal nem volt napozós idő. Natalyaval elsétáltunk a supermarketing (St Julians végén), vásároltam egy-két dolgot, majd hazajöttem. Főztem rizottót, nagyon finom lett. :)) Holnap még további tesztek. Ja, és holnap ünnepnap van, senki nem dolgozik, másoknak suli sincs, de nekünk igen. Szerintem azért, hogy ne szünnappal kezdjük a kurzust.

Képek:

Ez Sliemában van, most vettem észre. Az egyik háznak ez a neve (házszám helyett) :)))

 

Marcelával, múlt pénteken, ez volt az utolsó napja, elmentem elköszönni tőle

 

Napoztam Sliemában a parton, és ezt láttam :) Nem tudom megunni

 

Naxxar főtere

 

Templom, még mindig Naxxar

 

A palota belülről. Nagyon díszes volt, de egyáltalán nem éreztem giccsesnek. A következő képek ott készültek

 

 

 

 

 

A palota kertje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A palotában még a wc ajtón az embléma is elegáns volt :))))

 

Ez az egy, ami nem illett az összeképbe. Tényleg minden nagyon elit volt és elegáns, minden részletre ügyeltek, de az oroszlán, hát ez valahogy kakukktojás volt :))

 

Ez még mindig Naxxar.

 

Mosta dóm belülről

 

 

 

Ez érdekes volt. A második világháborúban ledobtak egy bombát a dómra, ami végig futott a járdán és megállt a dóm előtt anélkül, hogy felrobbant volna. Senki nem sérült meg. Remélem azért hatástalanították :)))))

 

Kívülről

 

 

 

Cuki kis utcácska. Imádom ezeket :)

 

Még mindig a dóm

 

Ezzel a hajóval mentünk Szicíliába. Sajnos az eleje nem fért a képbe, nagy hajó volt :)

 

Pozzallo főtere

 

ez is :) épp rendőrtalálkozó volt, vagy valami hasonló :))

 

Homokos tengerpart.

 

Isten hozott :)

 

Pici templom, nagyon helyes volt

 

A reggelim :)

 

Még mindig Pozzallo

 

Kirakat, ugyanott :)

 

A buszból rengeteg képet készítettem, szal némelyiken látszik egy kis tükröződés. El szoktam ennyi zöldtől Máltán, nagyon tetszett, milyen sok zöld volt Szicílián. Mint otthon :)

 

 

 

Vannak hipermarketek is. Azon nevettünk, hogy ha egy máltai bemenne egy ilyenbe, eltévedne, vagy azt hinné egy város, és beköltözne :))))

 

A körforgalmak nagyon szépen rendben voltak tartva. Mindegyik, kivétel nélkül.

 

Hatalmas házak vannak. Arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan nincs központi fűtés, mert gyakorlatilag egyetlen kisméretű házat sem láttunk. Nem spórolnak ezen :)

 

 

 

 

 

Az Etna felé megálltunk egy helyen, ahol lehetett ajándékokat vásárolni és likőrt kóstolni. Kezembe nyomtak egy korty nemtom milyen likőrt, ők csak viagrának hívják, mert nagyon erős, piros színe volt. Hát tényleg erős volt. Legszívesebben kiöntöttem volna, de nem akartam megbántani őket, szal megittam. Minimum 40 fokosak ezek de ez felmehet akár 70ig is, ez nem tudom mennyi volt. Kóstoltunk még különféle mézeket és krémeket. Vettem is egy üveg mandula krémet.

 

 

 

 

 

Az Etna messziről

 

 

 

Itt álltunk meg

 

:)

 

 

 

Ezek a felvonók nem működtek.

 

 

 

Megkövesedett láva, hoztam egy darabot persze szuvenírként :)

 

Egyik kráter messziről, asszem a 2001 es.

Ez az az 1987es, ide mentünk fel

Ez megint a 2001es. Ide is fel lehet menni, de az 20 percre írták, és nagyon fújt a szél, elég veszélyes is volt, plusz időnk sem volt. De legközelebb már tudom, hogy ott van, és meg fogom nézni azt is.

Így néz ki egy kráter

 

 

Nagyon kellett erőlködni, hogy ne fújjon el a szél, pedig nem vagyok egy pehelykönnyű :)

Ezt a házat elöntötte a láva. A bent lakóknak  volt ideje kiköltözni, összes bútoraikkal együtt, szal ez nem egy lávasír.

Áthaladtunk egy városon, ahol mindenhol így állt a szemét. A munkások sztrájkolnak egy hete, mert nem kaptak fizetést, szal nem szállítják el a szemetet. Durva!

A buszon:)

 

 

 

Modicában dugó volt:)

Ez volt a csokibolt

 

 

A templomhoz felfelé menetben ez a kilátás tárult elénk, és itt még csak az elején voltunk:)

 

A templom, amihez felmentünk

Cuki kis utca:) Mint Máltán.

 

 

 

Ezt azért fotóztam le, mert közelről is látszik, hogy ízlésesek a szobrok, nem rondák az angyalok és nem is giccsesek szerintem.

A templom belülről

Egy színház, hát ha nem lett volna rá kiírva, eszembe nem jutott volna erre gondolni :)

Antik piac volt elég hosszú soron, de én inkább zssibinek vagy bolhapiacnak nevezném :)

Horrorisztikus babák, vuhahaha

Várostérkép

Főutca

 

Egy másik templom, ezt nem néztük meg belülről, már nem volt rá idő

A hajón visszafele :)

 

 

 

 

 

 

 |   | 2 komment
2009.03.28. 11:48| Szerző: malta

Az elmúlt két napban gyakorlatilag semmit tettem és nagyon élveztem :))) Ja, nem is kettőben, 3 napban :) Olyan jó, hogy amíg Debrecenben a Botanikus kertbe mentem lazítani, és pihenni, most pontosan annyi erővel a tengerpartra mehetek le. Nem mintha nem szerettem volna a Botanikus kertet, de mondjuk az olyan mint egy előétel, utána még éhes maradok, a tenger pedig a főétel, teljesen kielégít :) Tegnap gyönyörű idő volt. Késő tavaszi vagy kora nyári. Nem volt szél, sütött a nap zavartalanul. Volt aki már fürdőruhában nyomta, sőt volt aki fürdött a tengerben is. Ja és a suliban is a medencében. Spanyoloknál szokás, hogy az utolsó nap ruhástól megfürdenek a suli medencéjében. Na hát tegnap dobálták be egymást. De volt aki önszántából fürdőgatyában úszkált. Szerintem a víz nem lehetett több 15 fokosnál. Ja, azért voltam a suliban, mert elköszöntem Marcelától. Victortól is el akartam, de ő nem volt ott, valahol vakációzott a tengerparton :)) Végülis csak ketten maradunk a suliban Natalyaval, Juliana pedig marad Máltán, de nem jár suliba.

Ma már nincs annyira jó idő. Be van borulva és szél is van (bár még nem voltam kint, csak olvastam :D). Délután megyünk Adriennel kirándulni. Úticél: Naxxar (nassarnak ejtik), van ott egy palota, aminek állítólag csodaszép a kertje, már régóta szeretném megnézni, de még nem jutottam el oda, pedig nincs messze, csak olyan kis program, hogy inkább mindig messze mentem :)) , utána elmegyeünk megnézzük a Mosta dómot, ami asszem a 3. legnagyobb templom Európában. Kívülről már milliószor láttam, de még sosem sétáltam körbe és így nyilvánvalóan belül sem voltam. Remélem nyitva lesz. Ez a mai kulturális program :)

Holnap megyünk Szicíliába. 5 20kor vesz fel a busz reggel, haha :)))) Ami azt jelenti, hogy 4kor kell kelnem, de mivel éppen órát állítunk, azt jelenti, hogy 3kor!!!!!

Hétfőn jelenntkezem a beszámolóval (de lehet, hogy csak kedden). Ja, érdekes lesz, hétfőn tesztelnek, hogy milyen szinten vagyunk angolból. Mondtam a csajoknak pénteken a suliban, hogy lehet beraknak kezdőnek, amilyen állapotban leszek :)))))

 |   | 1 komment
2009.03.26. 20:33| Szerző: malta

Van netem végre. Nem mától, de most jutottam el idáig, hogy nekiüljek. Na nem írni, mert túl sok minden történt. Felteszek egy rakat képet, és majd kommentelek közben :)

Ez egy szimpla vasárnap délután Sliemában. Pillanatkép. Mindenki kint van, piknik, családi programok, játszótér, ilyenek.

Egyik nap elmentem napozni St Julians Spinola Bayre, és ez volt a látvány. A napozást még szigorúan ruhában, farmerdzsekiben kell érteni, de már így is nagyon jól esik:)

Szóbeli után beültünk egy helyre. A szőke Vivien, nem osztálytárs, spanyol, a fekete Marcela kubai-spanyol osztálytárs

Marcela és Asia (orosz osztálytárs), itt még nem volt konfliktus közöttük. Másnaptól Marcela gyakorlatilag nem állt vele szóba. Én még ilyen embert nem láttam, hogy mindenkit idegesítsen. Még én viseltem a legjobban. Engem nem idegesített, nem haragudtam rá, inkább közömbös volt, de meg volt róla a véleményem. A helyzet az, hogy szeptemberben szeretne visszajönni a suliba, viszont az iskola nem kívánja fogadni (ezt ő nem tudja), mert a tanároktól kezdve, a szabadidőszervező srácokon keresztül a bisztróig mindenki ki van tőle készülve, és állítólag nem fogják elfogadni a jelentkezését.

Byul ésBora :)

Az új szobám:) teljesen sjanos egyik helységet sem tudtam lefotózni, mert olyan picike, hogy nem tudtam hova állni, hogy teljesen beleférjen :)

Fürdőszoba (itt van még a wc is  csak nem látszik)

konyha

a konyhából nyílik a szoba, a szobából a fürdőszoba, onnan az erkély. Téglalap az egész.

Van Pipacs Máltán :)

11Múlt héten kedden nem a suliban volt óránk, hanem elmentünk együtt reggelizni. Viktor kificamította előző nap a bokáját, úgyhogy ő a suli udvarán döglött egy napágyon, míg mi reggeliztünk és sétáltunk.:) Balról jobbra: én, Natalya, Margaret, Juliana, Marcela, Asia

Margaret és Natalya

Marcela, Margaret, Natalya, Asia, Juliana

Natalya és Asia

Marcela, Juliana, Margaret, Natalya

Asia

Margaret, Natalya

Juliana, Margaret

Marcela, félén

Én, félMarcela, az a piros izé, az friss narancslé, eddig itt ízlett a legjobban.

Juliana, Asia

 

 

 

 

Natalya, Juliana

Ezt a képet én dobtam össze múlt héten egyik este, mert úgy volt, hogy másnap odaadjuk Margaretnek emlékül, de szegény beteg volt, még a héten is az, úgyhogy lett volna idő jobban megcsinálni, de a többieknek tetszett, és megszavazták, hogy jó lesz ez, ki is nyomtattuk még pénteken. Holnap alárjuk mindannyian a lapot, és majd jövő héten oda adjuk Margaretnek Natalyaval közösen, mert mi még maradunk a suliban.

Ez a vasárnap esti közös vacsin készült. Marcela és a barátja (török, Egemen nek hívják)

A lányok középen, Natalya és a húga (Irina), aki szintén odajár a suliba, Natalya mellett az ő barátja van, Jimmy (svéd), a hugi mellett a férje van, őt nem tudom hogy hívják, és hogy milyen nemzetiségű. Leghátul Asia, mellette az ő, aki nem látszik a képen :)

Victor, Juliana, én. Ezen a napon volt először rendesen napos idő, és hát látszik a fejemen, kissé leégett az arcom. Ja és nem vagyok részeg, csak épp pislogni készültem :))

Margaret és én. Itt még jobban látszik milyen vörös volt az arcom. Azóta kenem óránként naptejjel, ha mászkálok :)))

Ez akkor készült, mikor volt a közös reggeli. Szép nagy hullámok voltak, mert fújt a szél. Mostanában nagyon szeles az idő. Ma pl kimondottan fáztam, pedig sütött a nap, csak nagy szél volt.

Ja, még egy csoportkép :)

Ilyen hullámok voltak

Sokszor láttam ezt már, de valahogy nem tűnt fel, hogy olyan mint egy mesében a díszlet, aznap máskképp néztem a világot :)

 

lovacska, útban a szerelmem felé, mert hogy ott is jártunk Adriennel közösen. De sajnos nagy volt a szél és elment a nap mire odaértünk, így nem tudtunk kinyúlni a sziklákon, de azért jót sétáltunk, utána megebédeltünk és sütiztünk  is :)

 

Szombaton voltunk Gozon. Ez volt az első megálló. Úgy volt, hogy az utolsó lesz, de 4en a következő komppal jöttek, mint mi (szervezett út volt), és elindultunk az első megállóhoz, de közben észrevette a sofőr, hogy beért a hajó, úgyhogy mondta akkor most ez lesz az első megállóhely, lehet fotózni, aki akar, addig ő elmegy a maradék 4 emberért. De csak mi szálltunk le Adriennel, a többiek a buszon maradtak :) Nagyon nagy szél volt, estére átfagytam teljesen. Ahhoz képest viszont, hogy be volt borulva egy csomószor, sőt mikor visszaindultunk és már bent voltunk a váróban, ömlött az eső, jól kifogtuk. A körülményekhez képest szerencsénk volt :)

Ez is ott készült, rálátás a kikötőre.

Örökség múzeum. Ez egy piac :) Szerintem nagyon ügyesek a máltaiak, ezt már írtam, de ezt is nagyon öteletesen megcsinálták. Ez a múzeum nem nagy szám, de betettek egy rakat bábut, kommentálták hangosbemondóból a dolgokat, és közben úgy haladtunk, hogy előttünk feloltották a villanyt, mögöttünk leoltották, volt egyfajta hangulata. Azt beszélgettük Adriennel, hogy nekünk Magyarországon rengeteg "kincsünk" van, csak nem tudjuk őket érdekesen bemutatni.

 

Ez az egész országban sok helyen előfordul. A fej nélkül dagadt hölgy. Asszem valami istenség, de nem biztos.

 

 

 

 

 

Ez volt a kedvencem Gozon. Ide feltétlen visszamegyek, mert csak 20 percet voltunk itt, és keveselltem. Ta Pinu templom a buszból.

Több fal tele volt képekkel, mankókkal, gipszekkel, levelekkel. Megköszönték, hogy meggyógyultak. Szent helyként, sőt csodatévő helyként kezelik ezt a templomot, nemtom mikor megjelent itt Mária, és azóta csodák sorozata történik. Nagyon jó energiák voltak, érezhető volt, bár amúgyis érzem általában a templomokban, egy-egy helyen, nem az egész épületben, de ez különösen érdekes volt. El akarok itt tölteni pár órát. :)

 

 

Nagyon egyszerű volt a belseje, semmi csicsa, éppen ez a szép szerintem

És igen, Gozo szép zöld :)

 

 

Azur Window. Minden képeslapon, útikönyvben, prospektusban szerepel. Gyönyörű hely. Akkora szél volt, és akkora hullámok, hogy ilyet én még  nem láttam. Sajnos a képek így nem lettek nagyon jók, mert a szél ránk fújta a tengervizet és így homályosak a képek, de majd visszamegyek valamikor nyáron és akkor újracsinálom :)

 

Fungus Rock. Ott van az Azure Window mellett. Szintén homályos. Olyannyira, hogy élőben nem is tudtam  rendesen kivenni, képen láttam csak rendesen:) Mikor kiálltam a szikla szélére, éreztem, hogy nem tudok sokáig ellenállni, berepít a "szellő" a tengerbe.

Ez Gozo (lehet, hogy Málta is) legmagasabb "hegye", kettőszázvalahány méter :))) Ja  és Gozónak 14 faluja van, és 20ezer körüli lakosa, hehe :))

Ez valami barlang tetejéről a kilátás. A barlangba nem mentem le, mert nem volt ott semmi, viszont a lépcső igen érdekes volt, jobbnak láttam nem kockáztatni :)

Ggantija temples. 5600 éves templomrom. öregebb mint a piramisok. Sőt állítólag a világ legrégebbi még álló építménye. Természetesen a világörökség része.

 

Én is a világörökség (ökörség) része vagyok :)))

 

 

Ezt ebédeltem. Ravioli. :) Előtte még voltunk a Citadellában is, de ott nem készítettem fotókat, mert a múltkor mikor voltam (csak ott voltam), akkor eleget csináltam és különben is már nagyon fáztam.

Tegnapelőtt elmentem Vallettába sétálni, ott van ez a szobor. nekem nagyon tetszik.

Kilátás

Valletta után, elmentem Golden Bayre, naplementét figyelni. Gyönyörű volt. Csináltam száz képet, de csak párat teszek fel :)

 

Ez az új napszemüvegem. Nem bírta a bőröm a fémcsavart a régiben. Így beruháztam. Eddig sosem figyeltem, hogy ne veszítsem el a szemüvegem (sose nem is veszítettem el), de ezzel kicsit parázok, mert elég drága volt. Nem volt túl nagy választékom, mire átnéztem melyikben nincs fém, hogy a bőröm ne érintkezzen vele, ez tűnt a legjobbnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 |   | 1 komment
2009.03.16. 18:44| Szerző: malta

Még mindig nincs netem.

Tegnap este nagyon jó volt a közös vacsi. Egy mediterrán  étteremben voltunk, főleg spanyol kaják voltak.  Ettünk, ittunk, beszélgettünk :)

Holnap cambridge vacsi lesz a suliban. Megint kellett jelölni különféle kategóriákban, megint jelöltek legszorgalmasabbnak, lehet megvédem a címemet :))))

Ma vittem egy bőröndnyi cuccot a lakásomba és a buszon eszembe jutott, hogy a kulcsot viszont otthon hagytam. Nem voltam ideges!!!! Gondoltam, hátha valaki éppen jön és be tudok jutni. De kb fél óra után feladtam. Vissza nem akartam cipelni a bőröndöt, gondoltam felhívom a tulajt, de a telszáma sem volt nálam, mert a papír, amire felírtam szintén otthon van, a telefonomban meg még nem volt benne. Sebaj, gondoltam felhívom Jeffet (az ügynököt), majd ő megmondja nekem, de az ő száma sem volt nálam, csak az irodai. Úgyhogy felhívtam az irodát, szerencsére bent volt, megadta David (a tulaj) számát, aki 5 percen belül ott volt és beengedett :))) Utána pedig hazavitt Swieqibe. Ezután mentem még egy kört, immáron kulccsal :)))

Ja, van biobolt, vagy legalábbis olyasmi. Tegnap tudtam meg. Ma Julianaval elsétáltunk suli után, megmutatta, de sajnos zárva volt. 1-4ig délután zárva vannak az üzletek, de már tudom hol van, majd megnézem a választékot valamikor.

A nettel kapcsolatban azt mondta David, hogy ő felhívja akit kell és majd értesít, hogy mi hogy merre hány méter. Ma nem hívott vissza, remélem holnap fog.

Fáradt vagyok, már nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is, de ez a hét még ilyen lesz.

Holnap Sliemába megyünk reggelizni, meg napozni tanóra jogcímen :)))))

 |   | Szólj hozzá!
2009.03.15. 16:47| Szerző: malta

Nem tudom milyen lesz az eredményem. Megjósolhatatlan teljesen. Az olvasás és írás után azt mondtam, hogy nem lepődnék meg 80-90%os eredményen, mert könnyűnek éreztem, de utána a szókincs és a cd hallgatás. Ha azt mondom, hogy 10%ábann voltam biztos, akkor sokat mondok. Teljesen két esélyes. Májusban lesz eredmény, addig meg izgulok. Bár jelen pillanatban, annak örülök, hogy vége van :)

Este átvettem az új lakáskulcsokat. Netem nincs, majd jövő héten intézkedem. Ha lesz, akkor majd beszámolok bővebben is. De nem biztos :)))

Az idő gyönyörű volt ma is és tegnap is. Hulla fáradt vagyok. Ma este buli. Leégett az orrom. Címszavakban ennyi :))))

 |   | Szólj hozzá!
2009.03.13. 18:38| Szerző: malta

Meg volt a szóbeli, elégedett vagyok, nem blokkoltam le, folyamatosan bezséltem, nem mondtam igazat, de az nem számít, a könnyebb utat választottam :)) Majd beszámolok bővebben később. Holnap még szorítsatok. Pussz :)

 |   | Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása